Infostart.hu
eur:
362.98
usd:
325.87
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Az olimpiai ötkarika a Japán Olimpiai Bizottság tokiói székháza előtt 2020. március 24-én. Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a NOB 2020. március 30-án bejelentette, hogy 2021. július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart majd a koronavírus egész világra kiterjedő járványa miatt elhalasztott tokiói olimpia. Az ötkarikás játékok elnevezése továbbra is Tokió 2020 lesz.
Nyitókép: MTI/EPA/Franck Robichon

A NOB 800 millió dolláros kiadással kalkulál a halasztás miatt

Ezt Thomas Bach, a NOB elnöke mondta el a szervezet igazgatótanácsával folytatott konferencia-beszélgetést követően.

A német sportvezető megjegyezte, ebből az összegből körülbelül 650 millió dollárt a rendezési költségek tesznek ki, 150 millió dollárt pedig a nemzetközi szövetségek támogatására fordítanak.

A NOB első embere arról nem beszélt, hogy mi történhet abban az esetben, ha a koronavírus-járvány okozta helyzet még jövőre is fennáll, illetve azt sem lehet tudni, hogy a japán szervezőknek mennyibe kerül az olimpia elhalasztása.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 22:23
×
×