Infostart.hu
eur:
362.79
usd:
322.97
bux:
147652.75
2026. november 4. szerda Károly
A kivilágított olimpiai ötkarika a japán főváros Odaiba nevű városrészében 2020. január 24-én, pontosan fél évvel a sportesemény kezdete előtt. A tokiói nyári olimpiai játékokat július 24. és augusztus 9. között rendezik.
Nyitókép: MTI/AP/Jae C. Hong

Újabb információ szivárgott ki a nyári olimpiáról

Sajtóhírek szerint akkor lesz a jövő nyári olimpia, amikor idén lett volna Tokióban.

A New York Times és az NHK japán állami műsorszolgáltató egyaránt úgy értesült, hogy 2021. július 23-án veszi kezdetét a tokiói olimpia, és augusztus 8-án ér véget. Az ötkarikás játékokat a koronavírus-járvány miatt kedden halasztotta el a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), amely pénteken azt közölte a nemzetközi sportági szövetségek és a nemzeti olimpiai bizottságok vezetőivel, hogy a széleskörű egyeztetéseket követően három héten belül jelenti be az új időpontot.

Az amerikai napilap szerint sokkal valószínűbb, hogy korábban, akár már napokon belül megtörténik az új dátum hivatalos bejelentése, erről árulkodik az is, hogy vasárnap rendkívüli ülést tart a NOB végrehajtó bizottsága. A cikk szerint nem véletlen, hogy szinte napra pontosan ugyanakkor rendezhetik az olimpiát jövőre, amikor idén nyáron lett volna, hiszen ez a legjobb időszak az NBC Universal számára, amely több mint egymilliárd dollárt fizet a játékok egyesült államokbeli médiajogaiért.

Ez változatlanul azt jelenti, hogy a tokiói nyár legmelegebb periódusában zajlanak majd a versenyek,

pedig néhány nemzetközi sportági szövetség az enyhébb időjárás miatt javasolta a tavaszi rendezést, ez azonban sértené a legjelentősebb európai labdarúgó-bajnokságok, valamint az észak-amerikai profiligák (NHL, NBA, MLB) érdekeit. A NOB ezen kívül biztosan el akarja kerülni az ütközést a szintén jövő nyárra halasztott labdarúgó Európa bajnoksággal is.

Az Oregon állambeli Eugene-ben sorra kerülő atlétikai világbajnokság elvileg nem okoz fejfájást a NOB vezetőinek. Sebastian Coe, a nemzetközi szövetség elnöke ugyanis pénteken közölte, hogy azt szinte biztosan elhalasztják 2022-re. Mark Adams, a NOB szóvivője szombaton csupán annyit reagált: az új időpont egyelőre csak spekuláció.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Masszív rali van a tőzsdéken a választás után, 1300 pontot ugrott a Dow

Masszív rali van a tőzsdéken a választás után, 1300 pontot ugrott a Dow

Erőteljes részvénypiaci rali bontakozott ki az amerikai félidős választások után, a nap folyamán jelentősen javult a befektetői hangulat. A demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek, ami beszűkíti Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterét. Az eredmény nyomán hajnalban még a technológiai szabályozás szigorodásával és az adatközpont-beruházások lassulásával kapcsolatos félelmek váltottak ki eladási hullámot, a nap során viszont a választás körüli bizonytalanság enyhülével együtt egyre feljebb kerültek a vezető indexek. Európában a mérsékelt reggeli emelkedés délutánra komoly raliba fordult át, és az amerikai tőzsdéken is igen jelentős felpattanást lehet látni. A jó nemzetközi hangulatból a magyar piac is kiveszi a részét, határozott pluszban van a BUX, az OTP pedig egy ponton 4 százalékos emelkedésben is volt. Más eszközosztályokban is látható a hangulatjavulás, a kötvényeket is elkezdték venni, a kriptók is felpattantak, és a nemesfémeknél is jelentős emelkedést lehet látni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×