Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő
Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség újonnan megválasztott elnöke a szervezet tisztújító közgyűlésén a Duna Arénában 2018. szeptember 30-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ezek a legnagyobb kihívások most a vízilabdában

Távoktatás formájában lehet megvalósítani az edzéseket a magyar vízilabdában a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben.

Ezt Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke mondta a vlv.hu szakportálnak a szervezet keddi, rendkívüli ülését követően.

"Rengeteg uszoda bezárt, már nem is lehet edzéseket tartani. Erre való tekintettel

a Magyar Vízilabda Szövetség, a magyar vízilabdacsalád kidolgozott egy olyan rendszert, melynek segítségével távoktatás formájában lehet megvalósítani edzéseket.

Megteremtettük ennek szakmai hátterét. Ennek elemeit elküldjük tagszervezeteinknek, a felnőtt és az utánpótlás-válogatottak játékosainak, az egyesületek szakembereire számítunk ezen a téren is" - nyilatkozta Vári Attila, aki megjegyezte, a hazai versenyrendszerben mintegy tízezer igazolt játékos tevékenykedik.

Az MVLSZ első embere hozzátette, az elnökség május 11-én ülésezik újra, addig fenntartják a bajnoki rendszer teljes felfüggesztését, és ekkor tárgyalják újra a helyzetet. Megjegyezte, a következő időszak legnagyobb kihívása, hogy hogyan lehet a válogatottak számára edzéslehetőséget biztosítani teljesen zárt körülmények között, minden egészségügyi kötelezettséget betartva. Erről egyeztetnek az érintettekkel, Szabó Tünde sportért felelős államtitkárral - ugyanis az olimpiai sportközpontok létesítményei az államtitkárság alá tartoznak -, az üzemeltetőkkel és együttműködve a partnerekkel, a Semmelweis Egyetemmel és a Magyar Olimpiai Bizottság orvosi bizottságával.

Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×