Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
320.69
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke
Védőmaszkot viselő látogatók az olimpiai ötkarikánál a 2020-as tokiói olimpia központi létesítménye, az új Nemzeti Stadion előtt 2020. február 27-én. Szuga Josihide, a japán kormány szóvivője előző nap megerősítette, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság folytatja az olimpia előkészítését az előzetes menetrend alapján. Japánban eddig hat ember vesztette életét a járványban, a fertőzöttek száma meghaladja a 890-et.
Nyitókép: MTI/EPA/Majama Kimimasza

Megszólalt a japán kormányfő az olimpia elhalasztása ügyében

Tokióban továbbra is azzal számolnak, hogy az eredeti időpontban meg tudják rendezni az olimpiát.

Szuga Josihide japán kormányszóvivő arra reagálva erősítette ezt meg pénteken, hogy csütörtökön Donald Trump amerikai elnök úgy nyilatkozott: a koronavírus-járvány miatt a döntéshozóknak meg kellene fontolniuk a nyári játékok elhalasztását 2021-re.

"Ismerem Trump elnök véleményét, de mi a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, a szervezőbizottsággal és Tokióval szoros együttműködésben azon dolgozunk, hogy az eredeti menetrend szerint előkészítsük az olimpiát" - közölte.

Pénteken telefonon egyeztetett egymással Trump és Abe Sindzó japán miniszterelnök, és egy másik szóvívó, Okada Naoki szerint a megbeszélésen nem esett szó a halasztásról, illetve arról, hogy nézők nélkül kellene megrendezni a versenyeket.

"A miniszterelnök határozottan kiállt amellett, hogy meg akarja nyerni a koronavírussal szembeni ütközetet és bízik a nyári sikeres olimpiarendezésben" - mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy Trump elnök pedig "nagyra értékeli az erőfeszítéseket".

A két vezető nem beszélt utazási korlátozásokról Japán és az Egyesült Államok között - folytatta Okada.

Az olimpia hivatalosan július 24-én kezdődik.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Minden jel a drágább üzemanyag felé mutat: mi jöhet most?

Minden jel a drágább üzemanyag felé mutat: mi jöhet most?

Már hallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első felében arról beszélgetünk, hogy ismét elindult felfelé a benzin és a dízel ára, miközben több kedvezőtlen piaci folyamat is egyszerre erősíti egymást. Három irányból kerültek nyomás alá az üzemanyagárak. De vajon melyik tényező hat ezek közül a legerősebben, és tartóssá válhat-e a mostani áremelkedés? A témáról a Portfolio energetikai elemzőjét, Mohos Kristófot kérdezzük. Évről évre kiemelt figyelmet kap, hogy hány új lakás épül Magyarországon, miközben a legtöbb ember már régen felépült otthonokban él. Ezeknek az épületeknek az állapota, fenntartása és korszerűsítése sokkal több család életét befolyásolja, mint az új beruházások, erről beszélgetünk a műsor második felében Varga Zoltán közgazdász-urbanistával.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×