Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.66
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Leleplezték az új Mercedest, bajban lehet a Ferrari

Bemutatta a W11-es kódjelzésű idei Forma-1-es versenyautóját a világbajnoki címvédő Mercedes istálló.

A versenygép meg is teszi az első tesztkilométereket Silverstone-ban, a teljes mezőny számára az első hivatalos teszt pedig jövő szerdán kezdődik Barcelonában.

"Természetesen egyelőre fogalmunk sincs arról, hogy hogyan állunk a többiekhez képest" - jelentette ki a címvédő és hatszoros világbajnok brit Lewis Hamilton, hozzátéve, hogy télen minden eddiginél jobb felkészülési időszakot teljesített. "Fizikailag és mentálisan úgy érzem, hogy még magasabb szinten vagyok, mint tavaly ilyenkor" - mondta a 35 éves versenyző, aki ha az idén megnyeri pályafutása hetedik vb-címét, akkor beállítja a legendás német Michael Schumacher rekordját.

A stuttgarti autógyár F1-es csapata szintén a hetedik vb-címét nyerheti, méghozzá sorozatban, 2014 óta ugyanis megszakítás nélkül a Mercedes diadalmaskodott a konstruktőrök pontversenyében.

"Jelenleg három istálló autói lehetnek képesek a futamgyőzelemre, és ha minden megfelelően alakul, akkor a vb-címre" - nyilatkozta még az év elején Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke. Az osztrák szakember a Mercedes mellett a Ferrarit és a Red Bullt sorolta még a végső diadalra is esélyes csapatok közé.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Fix up, look sharp ? @f1 2020, here we come!! ?

Mercedes-AMG F1 (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés,

Az új Alfa Romeót is megmutatták: Kimi Räikkönen különleges, Valentin-napi festéssel körözött Fioranóban, a Ferrari tesztpályáján. A grafitszürke C39-en egy nagy piros szív virít.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

“OGNI SERPENTE HA UN CUORE” ➖ ? #Raikkonen in pista con la nuova #C39 ? ? Livrea personalizzata per i test a Fiorano ? @alfaromeoracing #SkyMotori #F1 #Formula1 @skysportf1

Sky Sport (Italia) (@skysport) által megosztott bejegyzés,

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×