A világbajnoki ezüstérmes spanyol válogatott biztosította helyét a legjobb négy között a Duna Arénában zajló vízilabda Európa-bajnokság női tornáján.
Az európai csapatok közül egyedüliként már biztos olimpiai induló együttes a keddi negyeddöntőben a görögöket győzte le 12-9-re, a találkozó csak egy-egy rövid periódusban volt szoros.
A spanyolok a csütörtöki elődöntőben a magyar-francia párharc továbbjutójával találkoznak. Az olimpiai kvalifikációs kontinensviadalon egyetlen tokiói indulási jog szerezhető meg.
KezdőlapSportNői vízilabda Eb - Elődöntőben a spanyolok
Az új motorszabályok miatt a szezon elején a megszokottakhoz képest akár nagyobb arányban is hibázhatnak a versenyzők, ami rizikós helyzeteket szülhet egy-egy rajtprocedúránál – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A motorsportol.hu főszerkesztője arra is kitért, miért éppen a Ferrari profitálhat sokat ebből.
„Orosz olaj és gáz nélkül a benzin ára 1000 forint lenne, a háztartások rezsiköltségei pedig három-négyszeresére emelkednének. Ezzel zsarolnak az ukránok, és ehhez asszisztál a Tisza. Csak a Fidesz a biztos választás!” – fogalmazott kormányfő hétfő reggel.
Ukrajna vasárnap drónok százaival támadta Oroszországot, ezért átmenetileg korlátozták a légi forgalmat Moszkva négy repülőterén. Ez azt követte, hogy Oroszország csaknem 300 drónnal és ötven rakétával mért tömeges csapássorozatot Ukrajnára vasárnapra virradóan, egy ember meghalt a kijevi régióban. Közben Lvivben (Lembergben) robbanások következtében meghalt egy 23 éves rendőrnő, 25-en pedig megsérültek. A nyugat-ukrajnai nagyváros polgármestere és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint orosz terrorcselekmény történt. Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja elárulta: az ukrajnai háború lezárása a "vezetők szintjén" ütközik nehézségekbe, de heteken belül újabb tárgyalási forduló várható, ami akár orosz-ukrán csúcstalálkozóhoz is vezethet. Ezen Trump csak akkor venne részt, ha úgy érzi, képes azt "kiteljesíteni", és a "legjobb eredményt" elérni. Orosz sajtóhírek szerint most csütörtökön folytatódhat a tárgyalás. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbb fejleményekkel.