Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
322
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. (KKBK) által közzétett fotón a Puskás Aréna 2019. október 27-én. Az új létesítmény, amely a futballmérkőzések mellett többek között koncertek, világkongresszusok rendezésével a turizmust is növeli majd, a korábbi Népstadion helyén épült fel két és fél év alatt, részben hasznosítva annak elemeit. A Puskás Arénát a Magyarország-Uruguay barátságos mérkőzéssel avatják fel november 15-én.
Nyitókép: MTI/KKBK

Türelmet kér a rendőrség a szurkolóktól

A rend fenntartását és a gyalogosforgalom biztonságát tartja elsődleges céljának a rendőrség a budapesti Puskás Aréna pénteki avatóünnepségének biztosítása során.

Lakatos Tibor ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közrendvédelmi főosztályának vezetője elmondta: a kapunyitás 16 órakor lesz, a mérkőzés 19 órakor kezdődik, vagyis a szurkolóknak három óra áll rendelkezésükre a megérkezésre, a rendezvény után azonban ennél rövidebb idő alatt fognak távozni.

Hozzátette: a rendezvény biztosítását a roppant nagy gyalogosforgalmat figyelembe véve tervezték meg, például csak nagyon kevés gépjármű hajthat a gyalogosok által érintett területekre. A mérkőzés végére minden fizikai korlátot, így például a beléptetőkordonokat is megszüntetik, és a stadion körül a gépjárműforgalmat csak akkor indítják meg, amikor a területet a gyalogosok már elhagyták.

Azt mondta,

olyan rendszer kialakítására törekedtek, amely a gépkocsik és a gyalogosok közlekedésének biztonságát egyaránt garantálja, ugyanakkor biztosítja a forgalom folyamatosságát.

Közölte: a rendőrség célja a közlekedés rendjének megőrzése a stadiontól távolabbi területeken is, ezért rendőri ellenőrzés lesz a nagyobb közlekedési csomópontokban, a környező utakon, hogy szükség esetén forgalomirányítással segítsék a rendezvényre érkezőket és az onnan távozókat, az ott élők közlekedésével együtt.

A főosztályvezető kérdésre válaszolva elmondta: a rendőrségi törvény lehetővé teszi, hogy a stadion környezetét lezárják a stadionavató miatt, de ennek megvalósítása során a rendőrség a lezárt területen élőkkel a lehető legszorosabb együttműködésre törekedett.

Kiemelte, nem csak a rendőrség érdeke, hogy a lezárt területről elvigyék a tulajdonosok a járművüket. Ez egyrészt azért indokolt, hogy a szurkolók biztonságos mozgását biztosítani tudják, másrészt egy ekkora tömeg esetén - a Stefánia úton 20 ezer gyalogos vonulására számítanak - véletlenül is előfordulhatnak károkozások a járművekben.

Az ezredes elmondta: a rendőrség 2013, a Puskás Aréna tervezése óta aktívan részt vesz a stadion biztonságával kapcsolatos kérdések tisztázásában. Ez 2017 óta kiegészült a labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseire történő felkészüléssel, azóta tervezik az itt tartandó mérkőzések rendőri biztosítását, vagyis a pénteki rendezvényt hosszú előkészítő munka előzte meg.

Hozzátette: a pénteki tapasztalatokat feldolgozva készek a jövőben változtatni a biztosítási terveken.

Lakatos Tibor nagyobb türelmet kért a szurkolóktól, azt mondta, az új környezet ismeretlen lesz a mérkőzésre érkező vendégek, játékosok, személyzet számára, de a rendőrség számára is.

Megjegyezte: természetesen a rendőrség már hónapokkal korábban megkezdte a helyszíni gyakorlást az arénában, de nézők mellett még nem tudták gyakorolni a feladatot.

Elmondta: az Európa-bajnokság során négy mérkőzésnap lesz az arénában, csak akkor kell majd hasonló szintű lezárásra számítani.

A Puskás Aréna pénteki avatóján, egyben Gera Zoltán búcsúztatásán a magyar labdarúgó-válogatott Uruguayt fogadja barátságos mérkőzésen, az eseményre 65 ezer érdeklődőt várnak.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×