Infostart.hu
eur:
399.47
usd:
340.51
bux:
0
2025. július 10. csütörtök Amália
Nyitókép: H-Moto Team

Legendás helyszínen lehet bajnok a magyar motoros

A hétvégén Hockenheimben nyerheti meg pályafutása első felnőtt nemzetközi bajnoki címét Kovács Bálint, a H-Moto Team 18 éves gyorsaságimotorosa, aki a német bajnokság (IDM) Suzuki Cup kategóriájának összetett elsőségéért száll harcba a Forma-1-es pályán.

Kovács jelenleg hárompontos hátránnyal második az összetettben, célja pedig az, hogy a hétvégi futamokon a pole pozícióból rajtolhasson és mindkét versenyt megnyerje. A sorozat idei öt hétvégéjén kivétel nélkül a magyar motoros indulhatott az első rajtkockából, és több futamgyőzelmet is aratott az erős nemzetközi mezőnyt felvonultató géposztályban.

"A helyszín nem ismeretlen a számomra, ezen a pályán többször mentem már ezer köbcentis motorral is,

a tét, a bajnoki cím megszerzésének lehetősége pedig nagyon feldob"

- közölte a versenyző, aki kiemelte, a feladat egyértelmű, ha mindkét futamot sikerül megnyernie, akkor nem kell számolgatni a pontokat.

"Keményen készültem az elmúlt két hétben, a fizikai és a mentális edzések mellett sokat motoroztam is, és bár tavaly épp Hockenheimben buktam el az összetett második helyet, most egy győzelem feledtetné a rossz emléket" - tette hozzá.

A német bajnokság utolsó versenyhétvégéjén a H-Moto Team egy másik pilótát - Kakuszi Ádámot - is elindít, ő a Supersport 300 kategóriában igyekszik majd felvenni a versenyt az ellenfelekkel. A 16 éves motoros a Lausitzringen rendezett szezonnyitón - pályafutása első IDM-hétvégéjén - pontokat szerzett, a csehországi Mostban aztán ezt nem tudta megismételni. Kakuszi harmadszor indul német bajnoki futamon, és bár még soha nem versenyzett a Hockenheimringen, úgy érzi, odaérhet a pontszerző pozíciókba.

"Abban bízom, hogy minden egyes pályára guruláskor képes leszek gyorsulni a hétvégén, melyre mentálisan és fizikálisan is nagyon sokat készültem Magyarországon" - mondta Kakuszi Ádám.

A Suzuki Cup kategóriában szombaton és vasárnap rendeznek egy-egy futamot, míg Supersport 300-ban mindkét versenyre vasárnap kerül sor.

Címlapról ajánljuk
Drasztikusan nőtt a vízfelhasználás, ezzel nem bírnak a közműszolgáltatók

Drasztikusan nőtt a vízfelhasználás, ezzel nem bírnak a közműszolgáltatók

A víziközművek állapota korszerűtlen, a hálózatok nagy része az élettartamának a vége felé jár – mondta az InfoRádióban a Magyar Víziközmű Szövetség elnöke. Kurdi Viktor kiemelte, hogy 200-250 milliárd forint kellene évente ahhoz, hogy látható javulást eredményezzen a közműhálózat fejlesztése, ami ugyanakkor több mint tíz évet is igénybe vehet.

Demkó Attila: a szamurájkard helyett húsklopfolóval támad Oroszország

Ha majd Vlagyimir Putyin el tudja adni otthon a fegyverszünetet, akkor lesz. Azt tartom a legvalószínűbb forgatókönyvnek, hogy ez az év vége felé, vagy a jövő év első felében történhet meg – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Demkó Attila. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet programvezetője beszélt az orosz–ukrán háború állásáról, Donald Trump szerepéről és Európa valós veszélyeztetettségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.07.10. csütörtök, 18:00
Pesztericz-Kalas Vivien
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézet főreferense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×