Az Eger és a Miskolc is könnyedén nyerte második mérkőzését szombaton a férfi vízilabda Eurokupa első selejtezőkörében: előbbi a négycsapatos torna házigazdájaként az orosz Sturm 2002 Ruza felett diadalmaskodott, míg a Máltán szereplő borsodiak az olasz Posillipo Napoli ellen győztek.
A második számú európai sorozat első szakaszában négy csoportban zajlanak a küzdelmek, mindenhonnan az első kettő jut tovább, a második körben két-két csoportelső és második kerül majd össze két négyesben. Innen újra az első kettő mehet majd tovább és jut a negyeddöntőbe, ahová csatlakozik a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőjében elbukó négy együttes.
KezdőlapSportFérfi vízilabda Eurokupa - Az Eger és a Miskolc is sima győzelemmel folytatta
Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam.
Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.