Infostart.hu
eur:
379.42
usd:
322.37
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás
Luis Suarez, az FC Barcelona játékosa ünnepli a Real Madrid elleni gólját labdarúgó spanyol Király Kupa elődöntőjének visszavágó mérkőzésén a madridi Santiago Bernabeu Stadionban 2019. február 27-én. A címvédő FC Barcelona 3-0-ra győzött és a döntőbe jutott.
Nyitókép: MTI/AP-EFE/Rodrigo Jiménez

Klasszikusok tömören: Vinícius játszott, Suárez betalált

Igazuk lett a fogadóirodáknak, a hazai pályán elért 1-1 után a Barcelona nyerni tudott a Real Madrid ellen a spanyol Király-kupa elődöntőjében, s története során negyvenegyedszer bejutott a fináléba.

„Vinícius játszott, Suárez betalált” – foglalta össze a madridi AS a lényeget. Ameddig a Real Madrid fiatal brazilja – kétségtelen, hogy esetenként nagyon ügyesen helyzetbe kerülve – minden lehetőséget elpuskázott, a Barça uruguayi centere, noha az első félidőben szinte észrevehetetlen volt, mindhárom gólban főszerepet játszott.

A Barcelona 93 éve nem nyert ebben a sorozatban ilyen fölényesen a Real Madrid pályáján.

(Az 1959-es elődöntőben még a mostaninál is több gólt, négyet szerzett, de akkor kettőt kapott. Puskás Ferenc egy, Kocsis Sándor két gólt szerzett a 4:2-es vendéggyőzelemmel véget érő találkozón.)

A meccs az 50. és a 69. perc között dőlt el, Suárez vezető gólja után még talán elképzelhető volt, hogy a Madrid két gólt szerezve fordít, 0-2 után ellenben már nem maradt nyitott kérdés. A 73. percben Casemiro felrúgta a tizenhatoson belül Suárezt, aki belőtte a megítélt büntetőt, de ez már csak a különbséget növelte.

Az első félidőben a Real Madrid is kaphatott volna egy büntetőt, egy Vinícius elleni szabálytalanság miatt. Az esetet azóta is sokan vitatják, néhányan elvett fordulópontnak tartják – más lett volna a mérkőzés későbbi sorsa, ha vezet a Madrid –, de jellemző, hogy még a korábbi ismert spanyol játékvezetők sem egyeznek meg abban, hogy mit kellet volna ítélni.

Ernesto Valverde, a Barcelona edzője győzelemmel ünnepelte a századik mérkőzését a csapat élén,

Santiago Hernán Solari, az ellenfél edzője először veszített El Clásicón – igaz, ez még csak a második volt edzői pályafutása során. Meglepően gyenge a a Real Madrid mérlege az elmúlt időszakban a hazai rendezésű El Clásicókon: 2014 decembere óta a Bernabéuban rendezett öt meccsből egyet, egy spanyol Szuperkupa-döntőt nyert meg a Madrid (2-0), egyébként a további négy találkozón összesen szerzett két gólt, szemben a Barcelona tizenhárom találatával.

„Az első lövésükből gólt szereztek, a második találatuk pedig öngól volt, mi viszont kihagytuk a helyzeteinket.

Mindent kiadtunk magukból, kellő szívvel és kreativitással játszottunk, mégis szomorkodhatunk, mert nem jutottunk döntőbe.

Reméljük, hogy azokból a lehetőségeinkből, amelyek most kimaradtak, szombaton, a bajnokin, majd gólt szerzünk. Egy ilyen csalódás után a futballban azonnal talpra kell állni, mert rögtön ott van a következő találkozó” – mondta Santiago Hernán Solari, a Real Madrid vezetőedzője. Valverde szerint „a futball néha véletlenszerű. Lyonban 25 lövésünk volt, mégis gól nélkül maradtunk, és az emberek már azt mondták, hogy válságban vagyunk”.

A mérkőzés „utójátékához” tartozik, hogy amikor Gerard Piquét a VAR-ról kérdezték, a világbajnok védő így felelt:

„Ha a spanyol tévé többet foglalkozna a politikai foglyokkal szembeni eljárásokkal, ami szuper igazságtalan, és kevesebbet a VAR-ral, jobb lenne ez az ország.”

Értesülések szerint az El Clásico alatt kirabolták Karim Benzema lakását.

Folytatás – már legalábbis a futballpárharcé – szombat este, ismét a Bernabéuban, a bajnoki pontokért.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától
Négy éve tart az ukrajnai háború

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Ukrán ellentámadásról pletykálnak, lépett Kijev ellen Magyarország szomszédja - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Ukrán ellentámadásról pletykálnak, lépett Kijev ellen Magyarország szomszédja - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×