Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Várhidi Péter
Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Várhidi Péter beperelte a mosonmagyaróvári futballklubot, és ez még nem minden

A kék-fehér klub egykori trénere fel is számoltatná a csapat mögötti vállalkozást. Az MLSZ a klub szerint a mosonmagyaróváriak mellett áll a pénzügyi vitaként indult konfliktusban.

Várhidi Péter, az NB II-es Mosonmagyaróvár korábbi vezetőedzője beperelte volt klubját, mert szerinte a klub elmaradt bérével tartozik neki. Ő és ügyvédje kezdeményezték a klubot működtető vállalkozás felszámolását is. A mosonmagyaróváriak elnöke, Drescher Ottó szerint mindent kifizettek a volt trénernek, amiben előzetesen megállapodtak - írja a Kisalföld.hu.

Várhidi Péter mintegy másfél évig volt az NB II-es Mosonmagyaróvár vezetőedzője, 2017 nyarától tavaly október közepéig irányította a kék-fehér együttest. Ekkor azonban kenyértörésre került sor közte és a klub között és Várhidi távozott a Lajta partjáról.

"Magam sem tudom, szakmailag miért kerültem ellentétes álláspontra az elnök úrral, aki addig egyetértett velem. Én mindent megtettem a klubért, Mosonmagyaróvárért, de mégsem kellettem" - nyilatkozta korábban a Kisalföldnek a volt szövetségi kapitány, aki azt is elárulta, szerinte nem volt korrekt a búcsú.

"A klub nem teljesítette, amit kell egy határozott idejű szerződés esetében.

Éppen ezért megbíztam dr. Horváth Gábor ügyvédet, hogy képviselje az érdekeimet a klubnál" - tette hozzá az azóta Ózdon utánpótlás-igazgatói munkát vállalt szakember.

A klub képviselője időközben - szerinte - bizonyítékot csatolt be arra vonatkozóan, hogy megtörtént az elmaradt bér kifizetése, aminek összegéről nem tudni hivatalos számot.

A mosonmagyaróvári klub elnöke, Drescher Ottó a lapnak elmondta, Várhidi nem csak a bíróságon,

a Magyar Labdarúgó Szövetségnél is feljelentette a klubot, ám a testület fegyelmi bizottsága az oda is benyújtott bizonyítékok alapján már el is utasította a volt vezetőedző keresetét,

ez alapján biztos benne, hogy a bíróság is hasonló döntést hoz.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×