Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
A 2017-es vizes világbajnokság központi budapesti létesítménye, a Duna Aréna 2017. július 13-án este.
Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Elsiette a budapesti rendezésről szóló bejelentést a FINA, de ez még jól is jöhet

 A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, elsiette a bejelentést, miszerint Budapesten rendezik az újonnan induló elitsorozat egyik állomását. Ugyanakkor Gyárfás Tamás szerint a fiaskó miatt a FINA egyedi feltételeket fog felkínálni: az uszodán és a helyi közlekedésen kívül minden más költség a szövetséget terheli.

Cornel Marculescu, a FINA igazgatója a jövő évi világkupával kapcsolatos technikai megbeszélésen arról tájékoztatta a rendező országok szövetségeinek képviselőit, hogy Budapesten lesz a 3,9 millió dollár összdíjazású csúcsverseny egyik állomása. Ugyanakkor Gyárfás Tamás, a FINA legszűkebb vezetésének, a testület végrehajtó bizottságának magyar tagja az MTI-nek azt mondta: miután meglepődve olvasta a magyar hírportálokon a hírt, azonnal beszélt a Cornel Marculescuval, hogy tisztázza a bejelentés hátterét.

"Jeleztem neki, nálunk az a szabály, egy-egy nemzetközi sportesemény rendezésére csak előzetes jóváhagyás esetén lehet jelentkezni.

Marculescu elismerte, hogy idő előtt tette meg a bejelentést, a magyarokra úgy gondolt, mint akikre mindig a legteljesebb mértékben lehet számítani"

- mondta Gyárfás Tamás. Cornel Marculescu hangsúlyozta: a tavalyi világbajnokság rendezése kiváltképp biztosíték lehetne arra, hogy a FINA számára oly fontos viadalra optimális feltételek mellett kerüljön sor. Marculescu szerint Budapest az úszóvilág számára is a vizes sportok otthona. Leszögezte: azonnal pótolja a mulasztást, és levélben fordul a magyar döntéshozókhoz.

Gyárfás Tamás hangsúlyozta,

már csak az idő előtti bejelentés miatt is a FINA egyedi feltételeket fog felkínálni: az uszodán és a helyi közlekedésen kívül minden más költség a FINA-t terheli.

A FINA csütörtökön jelentette be, hogy meghívásos szupersorozatot indít, amelynek összdíjazása 3,9 millió dollár lesz. Az egyes állomásokon péntektől vasárnapig zajlanak majd a küzdelmek 50 méteres medencében. A program szűkített lesz, ugyanis úszásnemenként 50, 100 és 200 méteres számokat, illetve a 400 méter gyors és 200 méter vegyes küzdelmeit rendezik meg, valamint viadalonként négy váltóverseny lesz műsoron. Minden számban csak döntőkre kerül sor, futamonként négy indulóval.

Az eseménysorozatra a számok aktuális világ- és olimpiai bajnokai, világcsúcstartói és világranglista-vezetői kapnak majd meghívást. Az úszókat 24 fős (12 férfi, 12 nő) csapatokba osztják majd. Minden meghívott úszó részesül a pénzdíjból, ezen kívül utazással együtt teljes ellátást kapnak. Az összdíjazásból az egyéni versenyek alapján 2,436 millió dollárt, a váltók között pedig 648 ezer dollárt osztanak ki. A fennmaradó 840 ezer dollárból a csapatok részesülnek.

A FINA nem titkolt célja, hogy a sztárok viadalával a sportág legjobbjainak egyedi versenyzési lehetőséget biztosítson, és ezzel újfent az úszásra irányítsa a sportvilág figyelmét. Magyarország pályázik a 2025-ös vagy a 2027-es világbajnokság megrendezésére.

Címlapról ajánljuk
Tarol az AI: hamarosan már nem is lesz szükség zenészekre?

Tarol az AI: hamarosan már nem is lesz szükség zenészekre?

Folyamatos a vita a zeneiparban arról, hogy mire és milyen mértékben szabad vagy éppen nem szabad mesterséges intelligenciát használni, miközben a generatív AI fejlődése ott tart, hogy az emberek túlnyomó többsége már nem tudja megmondani, mesterséges zenét hall-e vagy ember által játszottat. Sokan zavarba kerülnek, mikor kedvenc zenéjükről kiderül, hogy nem is ember készítette.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×