Infostart.hu
eur:
377.29
usd:
319.8
bux:
124712.92
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: Pixabay

Új fejlemények a hazai kézilabda-bundabotrány ügyében

Pénzbüntetést kapott egy versenybíró, aki letagadta, hogy tudott a vesztegetésgyanús meccsekről.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat eljárást a Magyar Kézilabda Szövetség által szervezett meccsek eredményének jogosulatlan befolyásolásának gyanúja miatt.

Az ügyben még tavaly július 13-án tanúként hallgattak ki egy férfit, aki versenybíró volt a meccseken. A férfi kétszer is valótlan vallomást tett, azt állította ugyanis, hogy munkatársai nem jeleztek neki egy vesztegetésgyanús helyzetet, miközben a valóságban arról tájékoztatták.

A nyomozó ügyészség a férfival szemben hamis tanúzás bűntette miatt nyújtott be vádiratot. A bíróság által tartott előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekmények elkövetését beismerte, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, ezért 200 ezer forintos pénzbüntetést kapott.

Címlapról ajánljuk
A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×