Infostart.hu
eur:
380.95
usd:
321.2
bux:
128110.7
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Fölényes sikerrel kezdett a női pólóválogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 13-4-re legyőzte Egerben a francia csapatot a női világliga keddi első mérkőzésén, amely egyben Európa Kupa-selejtező is volt.

A női válogatott 2013 után ugrott újra medencébe Egerben.

Az első ráúszástól kezdve Keszthelyi Rita jelenléte osztálykülönbséget eredményezett a két csapat között: a magyar csapatkapitány a nyitónegyedben "mesterhármast" szerzett, amely megalapozta a magyar vezetést. A franciák a második negyed elején ugyan még felzárkóztak egy gólra, onnantól kezdve azonban minden a hazaiak kénye-kedve szerint alakult.

Gangl tökéletes összhangban működött együtt a védelemmel, elöl pedig nem okozott gondot feltörni az ellenfél védekezését. A nagyszünet után - már Kasó Orsolyával a kapuban - a vendégeket megpróbálták kiállításokkal segíteni a játékvezetők, de így sem tudtak közelebb zárkózni.

A zárónegyedben a franciáknak csak arra volt esélyük, hogy döntetlenre hozzák a játékrészt, végül azonban Illés Anna révén ezt a negyedet is Bíró Attila csapata nyerte.

Női világliga, európai selejtező, B csoport, 1. forduló:

Magyarország-Franciaország 13-4 (3-1, 4-1, 4-1, 2-1)

----------------------------------------------------

a magyar csapat gólszerzői: Keszthelyi 6, Gurisatti, Vályi 2-2, Leimeter, Szilágyi, Illés 1-1

A magyarok további programja:

december 3.: Olaszország-Magyarország

január 12.: Hollandia-Magyarország

január 15.: Franciaország-Magyarország

február 12.: Magyarország-Hollandia

március 5.: Magyarország-Olaszország

Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

A Századvég legújabb elemzése szerint Brüsszel a világ legmagasabb karbonadóival terheli az uniós energiatermelőket, ami az elhibázott szankciós politikával együttesen az amerikai és a kínai ipari villamosenergia-árak kétszeresére emeli az európai árakat. Egy uniós erőműnek 2024-ben háromszor annyit kellett fizetnie egy tonna kibocsátott szén-dioxid után, mint egy amerikai, és ötször annyit, mint egy kínai energiavállalatnak – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője, Hortay Olivér.

Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Figyelmeztetés érkezett: "A végső sokk időszakába lépett a Föld"

Figyelmeztetés érkezett: "A végső sokk időszakába lépett a Föld"

A klímaváltozás vártnál gyorsabb üteme és az aeroszol-részecskék csökkenése alapjaiban rengetheti meg a világgazdaságot – figyelmeztetnek az ELTE kutatói egy friss kockázatelemzés kapcsán. A Föld átlaghőmérséklete már mintegy 1,4 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet, a 2 fokos határ pedig akár 2050 előtt átléphető, ami a század végére egyes országok éves GDP-jének akár a felét is felemésztő károkat okozhat - számolt be a Másfélfok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×