Infostart.hu
eur:
378.41
usd:
321.39
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza
A szerb Marko Nikolics, a Videoton FC új vezetőedzője bemutatkozó sajtótájékoztatóján Székesfehérváron 2017. június 8-án.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Nikolic: az álmunkért készek vagyunk harcolni

A játékosok motiváltak, bíznak magukban és képesek elérni azt az eredményt, amiért jöttünk - fogalmazott Marko Nikolic, a Vidi FC vezetőedzője a Bajnokok Ligája-selejtező negyedik fordulójának athéni visszavágója előtt tartott hétfői sajtótájékoztatón.

A szerb tréner a magyar klubfutball nagy sikerének nevezte a már korábban biztossá váló szereplést az Európa-liga csoportkörében, de nem elégszik meg ennyivel:

"A BL az álmunk, és még 90 vagy 120 percünk van arra, hogy a főtáblára kerülést elérjük".

Kiemelte, hogy ellenfelük nagyon jó csapat, ezt múlt héten bebizonyította. Hozzátette: a Vidinek a magyarországi első mérkőzésen egyenlő létszámnál sok helyzete volt, ezt akarják megismételni kedden is. Nikolic hangsúlyozta, hogy remek szurkolói vannak a görög klubnak, bizonyára nagyszerű hangulat vár a csapatokra, amit játékosainak is élvezni kell.

Kérdésre kifejtette: a számukra kedvező eredményhez legalább két gólt kell szerezniük, amit "nemcsak ész nélkül, fejvesztve támadva lehet elérni", hanem stabil, koncentrált futballal is. "Biztos, hogy a küzdőszellemmel nem lesz problémánk, mert az álmunkért készek vagyunk harcolni" - közölte Loic Nego, az együttes francia középpályása.

Mint elmondta, külön a büntetőpárbajra nem készül, de edzések után szokta gyakorolni a pontrúgásokat és a tizenegyeseket. Ha szükség lesz a büntetőkre a továbbjutás eldöntéséhez, szívesen vállalja, de nem ő dönt erről, hanem az edző.

Kovácsik Ádám kapus az MTI érdeklődésére hangsúlyozta: a visszavágón mindenképpen két gólt kell szerezniük, de szerinte látható volt az első mérkőzés végén, hogy ez nem lehetetlen.

"Fel van adva a lecke"

- fogalmazott, hozzátéve: eddig úgy mentek neki a visszavágóknak, hogy nem szabad gólt kapni, ami most is így van, ám ezúttal a támadókon lesz nagyobb nyomás, mert gólok kellenek tőlük. Úgy vélte, a várhatóan több tízezer görög drukker előtt nagy élmény lesz pályára lépni. "Mindenki azért kezd el futballozni, hogy ilyen mérkőzéseken szerepelhessen".

Pátkai Máté a fehérváriak középpályása azt mondta: elérhető a cél, és nagyon bízik a sikerben, mert "együtt van a csapat". Jelezte, hogy az első meccset többször visszanézték, a hibáikat kielemezték, keresték azokat a játékszituációkat, amelyekből helyzeteket alakíthatnak ki és gólokat szerezhetnek.

Reményét fejezte ki, hogy ezúttal kiállítás nélkül játszhatják végig a találkozót. Huszti Szabolcs múlt heti piros lapjával kapcsolatban megjegyezte: nem volt olyan hangulata a meccsnek, hogy az első félidő közepén azonnali piros lapot kellett volna adni a magyar középpályás megmozdulásáért, aki ráadásul a labdáért harcolt görög ellenfelével.

Múlt szerdán a Groupama Arénában a több mint fél órát emberhátrányban játszó székesfehérváriak 2-1-re kaptak ki a görög AEK Athéntól.

A Vidi FC a Bajnokok Ligája selejtező első fordulójában a luxemburgi bajnok Dudelange együttesét búcsúztatta (1-1, 2-1), majd a bolgár bajnokságot megnyerő Ludogorecet (0-0, 1-0), végül a svéd ligát megnyerő Malmőt (1-1, 0-0).

Az AEK Athén az előző fordulóban csatlakozott a BL-selejtező mezőnyéhez, amikor a skót Celticet ejtette ki.

A párharc győztese a Bajnokok Ligája, vesztese az Európa-liga főtábláján szerepelhet ősszel.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×