Infostart.hu
eur:
379.18
usd:
321.69
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd
Kovács István, a Vidi FC (b) és Batista Pimenta Natanael, a PFK Ludogorec Razgrad játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörének visszavágóján a felcsúti Pancho Arénában 2018. augusztus 1-jén.
Nyitókép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Bravúrról és szerencséről beszélt a Vidi sportigazgatója

Kovács Zoltán úgy látja, hogy folyamatosan javult a Bajnokok Ligája eddigi háromselejtezős köre során a csapat játéka.

A Vidi FC sportigazgatója az M1 műsorában arról is beszélt, hogy a legutóbbi, Malmö elleni párharc során izgult talán a legkevésbé eddig. Mint mondta, a svéd csapat nem tudott nagy nyomást helyezni a Vidire, és ő azt érezte, hogy teljesen megérdemelt a továbbjutás, mellyel a magyarok már biztosan érdekeltek lesznek ősszel az európai kupaporondon. A negyedik selejtezőkör győztese ugyanis a BL, míg vesztese az Európa-liga főtáblájára jut.

Kovács Zoltán szerint az igazi bravúrt a Ludogorec búcsúztatása jelentette. A bolgár bajnok játékosaira ugyanis sokkal nehezebb felkészülni, a csapat pedig óriási nemzetközi rutinnal bír, rendszeres szereplője volt az elmúlt években a BL vagy az El főtáblájának. A bolgárok hozzáállása viszont szerinte a Vidinek kedvezett.

"Ahogy megnyilvánultak, ahogy viselkedtek, ahogy nyilatkoztak, azt lehetett érezni, hogy nem vettek minket elég komolyan, de ez legyen az ő bajuk. A mi csapatunk csak magával foglalkozott"

- jegyezte meg a sportigazgató.

Kovács Zoltán a sorozat előtt az Európa-liga-főtáblát vélte valós célnak a gárda számára, ám most, egy lépéssel a BL csoportköre előtt azt mondta, a csapat szeretné megtenni az utolsó lépést, és legyőzni a görög AEK Athént.

A sportvezető szerint az új helyzetben olyan külföldi játékosok is hajlandóak lehetnek a Vidihez igazolni, akik eddig nem jöttek volna Magyarországra.

A Vidi FC szerdán 21 órától fogadja a budapesti Groupama Arénában az AEK Athént a Bajnokok Ligája selejtezőjének negyedik, utolsó fordulójában. A visszavágót hat nappal később, augusztus 28-án játsszák, szintén 21 órakor a görög fővárosban.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×