Infostart.hu
eur:
379.72
usd:
322.07
bux:
129988.63
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Tengerentúli ellenfelekkel készülnek a női pólósok

Az olimpiai és világbajnok Egyesült Államok, valamint Ausztrália és Japán lesz az ellenfele a júliusi Európa-bajnokságra címvédőként készülő magyar női vízilabda-válogatottnak a jövő héten szerdától péntekig sorra kerülő Vodafone Kupán.

Bíró Attila szövetségi kapitány az eseményt felvezető keddi sajtótájékoztatón elmondta, azért választotta a tengerentúli riválisokat, mert úgy számolt, ha lemaradnának a világliga szuperdöntőjéről - amely végül be is következett -, akkor se teljen úgy el a nyár, hogy a csapatba bekerülő fiatalok nem játszanak a nemzetközi élmezőnnyel.

"A legjobb erőfelmérő a világ legjobbjaival találkozni"

- jegyezte meg a szakember, aki elégedett a felkészülés jelenlegi állásával, és bízik benne, hogy a barcelonai Eb-n a legjobb formában lesz az együttes.

Keszthelyi Rita csapatkapitány elmondta, sok az új arc a csapatban, éppen ezért ő megpróbál minden edzésen mással passzolgatni, vagy egykapuzni. "Szépen haladunk előre az összeszokást tekintve, minden mérkőzéssel egyre jobban össze fog kovácsolódni a társaság" - nyilatkozott Keszthelyi Rita.

Beck György, a névadó szponzor Vodafone Magyarország Zrt. elnöke kiemelte, ahogy a cég az üzleti életben, úgy a magyar vízilabda is világszínvonalú minőséget képvisel.

A margitszigeti Hajós Alfréd Uszodában sorra kerülő Vodafone Kupára a belépés ingyenes, ugyanakkor regisztrációhoz kötött, ezt a drukkerek a Magyar Vízilabda Szövetség honlapján tehetik meg.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben „epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól”, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.

Kijev polgármestere: ezen a télen már nem lesz fűtés 1100 tömbházban

A tél hátralevő részében fűtés nélkül marad Kijevben több mint 1100 lakótömb – közölte Vitalij Klicsko, az ukrán főváros polgármestere Telegram-oldalán. A folyamatos orosz bombázások tönkretették az infrastruktúrát, és nem tudják kellő tempóban újra és újra megjavítani.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Tisztítótűz söpör végig a tőzsdéken

Tisztítótűz söpör végig a tőzsdéken

Világszerte kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak a befektetők, az elmúlt órákban nagy esés volt a részvény-, nyersanyag- és kriptopiacokon is. Sok esetben olyan zuhanásokat látunk, amikre évek vagy évtizedek óta nem volt példa. Az esés már múlt héten is masszív volt, de az elmúlt napokban gyorsult be, amiben benne van egy likviditási válság, amiben tömegesen zárnak vagy kényszerlikvidálnak tőkeáttételes pozíciókat, de a technológiai szektor kilátásaival, és főként a mesterséges intelligencia beruházások megtérülésével kapcsolatos félelmek is nyomás alatt tartják a piacokat, félelem van a dollárerősödéssel és az amerikai monetáris politika szigorításával kapcsolat is, de vártnál rosszabb vállalati gyorsjelentések is rontják a hangulatot. Közben fontos technikai szintek törtek, zuhant a bitcoin, az ezüst, és nem kímélték a korábban a ralit vezető nagy cégek részvényeit, nagyot esett a Microsoft, az Amazon, az Oracle vagy a Palantir is. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×