Infostart.hu
eur:
362.24
usd:
321.65
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Új program az úszóknál, komoly szankciók várnak a bűnösökre

Elindult a Magyar Úszó Szövetség komplex gyermekvédelmi programja, amely az edzők, a sportolók és a szülők felé is magatartási kódexet határoz meg. A részletekről Wladár Sándor, a szervezet elnöke beszélt.

Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke a hétfői sajtóbeszélgetésen kiemelte, régi elmaradását pótolja ezzel a szervezet, amely egy olyan jelzőrendszert kívánt felállítani, ami bárki számára elérhető. Hozzátette, hogy bár jelentősen változott az edző-versenyző-szülő kapcsolatrendszer azóta, amióta ő volt versenyző, sokat változtak a módszerek is, de minden bejelentést a maximális körültekintéssel vizsgál majd ki a felelős testület, akik pedig "bűnösök", azoknak "rendkívül kemény szankciókkal kell szembenézniük".

Wladár Sándor az InfoRádiónak elmondta,

a szabályrendszer a gyermekvédelem mellett leírja az edzői, és akár még a szülői magatartásra vonatkozó normákat is, amelyeket mindenkinek be kell tartania.

A MÚSZ plakátokat és roll-upokat (feltekerhető reklámfelület) helyez majd ki minden magyarországi uszodában, ezen kívül a szövetség megújult honlapján is megtalálhatóak a részletek a programról, amelynek egyik legfontosabb pontja, hogy bárki bejelentést tehet a gyermekvedelem@musz.hu e-mail címen, vagy a +36303912292-es telefonszámon.

"Egy olyan vonal, email, illetve telefon fog működni, ami a nap 12 órájában elérhető lesz, és ígérem, hogy minden esetben, amikor bebizonyosodik, hogy valamilyen gyermekvédelmi érdeket sért, azt ki fogjuk vizsgálni" - hangsúlyozta Wladár Sándor.

A program haszna, az uszodai kultúra finomodása

A program lényege a prevenció, hogy megszüntessenek minden bántalmazást, legyen az fizikai vagy lelki. A jelzőrendszer kialakítása különösen fontos, ugyanis a múltban ugyan néhány hétig hangos volt a bulvársajtó ezektől az esetektől, de nem történt érdemi cselekvés.

5-10 éve keringtek történetek a sajtóban bántalmazással kapcsolatban, azóta csak egy olyan esetről tudnak az elmúlt két évből, amelyről kiderült, hogy bizonyos érdekeket sértett, de ott meg is kapta az illető a büntetését - vélte Wladár Sándor.

Jó eredmények, jó példaképek

Wladár Sándor véleménye szerint többek között azért fejlődik az uszodai kultúra, mert az edzők/versenyzők egyre inkább eredményekkel hívják fel magukra a figyelmet. Ezzel párhuzamosan az anyagi és egyéb lehetőségek is bővülnek, a megszerzett bizalmat pedig óriási felelősség megőrizni, és a megszerzett javakat senki nem akarja elveszteni.

"Egyre több jó példakép van, egyre megbecsültebbek az edzőink, van mit veszteniük"

- vélekedett Wladár Sándor.

A témával részletesebben is foglalkozik az InfoRádió Vegyesúszás című magazinműsora csütörtök este fél nyolctól.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×