Infostart.hu
eur:
376.46
usd:
319.36
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina

Rutinos svéd szakember segíti a magyar hokit

- Jim Brithén lett a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) fejlesztési igazgatója.

Az MJSZ közleménye szerint a 62 éves svéd szakember "komoly játékos- és szakmai múlttal rendelkezik, a többi között a dán edző- és utánpótlásképzését is ő alakította ki, azóta Dánia stabil A-csoportos válogatott".

Brithént az 1996/97-es szezonban a dán válogatott szövetségi kapitányának nevezték ki, amelyet öt világbajnokságon irányított, s amely 2002-ben Székesfehérváron feljutott az A csoportba, ahonnan azóta sem esett ki.

A szakember februárban és márciusban már tanácsaival segítette a magyar szövetséget, nyártól pedig fejlesztési igazgatóként fog dolgozni, ezt a munkakör korábban Dániában is betöltötte.

Brithén vezeti majd az MJSZ edzőképzési programját, így nagy szerepe lesz a játékosok és az edzők tehetségmenedzsmentjében, ösztöndíjak és csereprogramok segítségével. Az ő feladata lesz a tudásközpont alapjainak lefektetése, az akadémiai rendszer kialakítása Magyarországon, valamint az elitképzési modell megteremtése. Emellett Brithén irányítja és fejleszti a stratégiai - regionális és a mentoredzői - programokat, illetve tanácsadóként segíti az U14-U18-as válogatottakat és az ott zajló szakmai munkát is.

Címlapról ajánljuk
Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól
Mentőkötél?

Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól

Az eddigi értesülések szerint sikeres volt a német kancellár kétnapos kínai látogatása. A tavaly májusban hivatalba lépett Friedrich Merz számára jóval több volt a bemutatkozásnál, a cél a partneri viszony helyreállítása volt. A kínai házigazdák a nyilatkozatok szerint szívélyesnek tűntek – és nagyobb volumenű megállapodásokat is belengettek.

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Megártott a hegyi levegő a forintnak?

Megártott a hegyi levegő a forintnak?

Kétéves csúcsot döntött a forint a zlotyval szemben, ami arra utal, hogy a régiós devizákkal szemben is képes erőt mutatni a hazai fizetőeszköz. Szerdán a forintnak – és általában feltörekvő piaci devizáknak – a megnőtt kockázatvállalási kedv is kedvezett, délutánra azonban ennek ellenére azt láthatjuk, hogy gyengül az árfolyam a két fő devizapárban. Közben megérkeztek az USA-ból az adatok a munkanélküli-segély kérelmekről, amik a munkaerőpiac stabilizálódásáról árulkodnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×