eur:
394.66
usd:
364.3
bux:
70951.85
2024. július 8. hétfő Ellák
Albertville, 2017. január 24.Schuch Timuzsin a franciaországi férfi kézilabda-világbajnokság negyeddöntőjében játszott Norvégia-Magyarország mérkőzés után Albertville-ben 2017. január 24-én.   (MTI/EPA/Sebastien Nogier)
Nyitókép: SEBASTIEN NOGIER

Titokzatos búcsút vesz Veszprémtől a magyar sztárkézilabdázó

A Telekom Veszprém csapatában vasárnap utoljára szerepel Schuch Timuzsin, akit két alkalommal is a Bajnokok Ligája legjobb védőjátékosának választottak meg. Nem szerződik külföldre, és egyelőre csak következtetni lehet arra, hogy melyik hazai klubbal kötelezte el magát.

Schuch Timuzsin 20 éves sem volt, amikor először szerepelhetett a kézilabdasport örökrangadóján, amelyet 2005 tavaszán a Veszprém 9 góllal nyert meg a Szeged ellen. Újoncként egyszer ő is az ellenfél hálójába talált. A bajnoki döntő vasárnapi visszavágóján a védő – immár 32 esztendősen – újra egy Veszprém–Szeged összecsapáson búcsúzik el eddigi csapatától. Ezúttal az ötgólos hazai győzelem is elég lenne ahhoz, hogy Schuch ne hét-, hanem nyolcszoros magyar bajnokként köszönhessen el.

„Nehéz szívvel távozok, mert ez a csapat volt gyerekfejjel az álmom, ifi koromtól kezdve a tanulóműhelyem, felnőtté válva pedig az a klub, ahonnan bekerültem a válogatottba, amelynek soraiban olimpiai negyedik helyezett lehettem.

Remélem, hogy a szurkolóknak és a játékostársaimnak is éppen annyira fogok hiányozni, mint ők nekem” – nyilatkozott a kézilabdázó az SzPress Hírszolgálatnak.

A 155-szörös válogatott kézilabdázót, akinek az édesapja magyar, édesanyja pedig mongol származású (innen a két keresztneve, az István és az előnyben részesített Timuzsin), bántja, hogy klubcsapata idén lemaradt a Bajnokok Ligája négyes döntőjéről, még inkább az, hogy ezúttal a legjobb nyolcig se jutott el.

„Gyermekded hibákat követtünk el a Skjern otthonában, és sajnos egy olyan dán csapat vágta el az utunkat, amelyik a következő fordulóban a mi sorsunkra jutott. Legutóbb a bajnoki döntő első mérkőzésén se hoztuk a legjobb formánkat, de így is azt

remélem, hogy sikerül fordítanunk, és a búcsúmérkőzésemet ünneplés követheti Veszprémben”

– mondta Schuch, aki a veszprémi játékosévei alatt edzői és műszaki menedzseri diplomát szerzett.

Kézilabdás berkekben hetek óta az a hír járja, hogy

Schuch nem hosszabbította meg a veszprémi szerződését, és már alá is írt a kieséstől megmenekült Ferencvároshoz,

ahol magyar játékosokra építve ütőképes csapatot szeretnének felépíteni. A Veszprémtől búcsúzó játékos a szóbeszédet sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta.

„Remélem, hogy szépen alakulnak a dolgaim, és csak jó sülhet ki az átigazolásomból. Az biztos, hogy nem unalmas évek várnak rám. Az élsportot nem lehet a végtelenségig művelni, de úgy gondolom, hogy erővel és vállalhatóan jó játékkal három évet még le tudok húzni” – fogalmazott sejtelmesen. Meghívást kapott Ljubomir Vranjes szövetségi kapitánytól (egyben eddigi klubedzőjétől) a Szlovénia elleni júniusi világbajnoki selejtezőmérkőzésekre készülő válogatottba is.

Mint ismeretes, Schuch jelenlegi csapattársai közül Renato Sulic a lengyel Wisla Plock csapatában folytatja, Mirko Alilovic az ellenlábas Szeged kapusa lesz, Cristian Ugalde a Hannover Burgdorfot, a Veszprémből korábban menesztett Carlos Ortega csapatát készül erősíteni.

Nem gyengül a Veszprém, mert hamarosan érkezik a dán René Toft Hansen, a francia Kentin Mahé, a horvát Manuel Strlek, a szerb-spanyol, de magyar anyanyelvű Sterbik Árpád, majd jövőre a dán Rasmus Lauge Schmidt.

Címlapról ajánljuk
Fogcsikorgató megállapodás Németországban a költségvetésről

Fogcsikorgató megállapodás Németországban a költségvetésről

Hónapok óta zajlott a jövő évi költségvetés tervezetének vitája a német kormánykoalíció három párja között. A szorító egyik sarkában a szociáldemokrata SPD és a Zöldek Pártja, míg a másikban a szabad demokrata FDP, élén a pártelnök-pénzügyminiszterrel, Christian Lindnerrel. A nézeteltérések olykor olyan élesnek tűntek, hogy elemzők a koalíció felbomlását sem zárták ki. A három párt közötti mostani megállapodással ez a veszély egyelőre legalábbis elhárult.

Jön a háborúellenes akcióterv, változik a Babaváró támogatás

A múlt heti két kormányülés döntéseiről tájékoztatott hétfőn Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Szó volt a miniszterelnök váratlan külföldi látogatásairól, a bejelentett védelmi akciótervről és a különadókról, de a benzinárról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.08. hétfő, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Kiderült: óriási változás jön a megújuló energiatermelés támogatásában a németeknél

Kiderült: óriási változás jön a megújuló energiatermelés támogatásában a németeknél

A garantált értékesítési áron keresztül működési támogatást nyújtó modellről egyösszegű beruházástámogatási modellre tér át a német megújuló energiatermelési támogatási politika, amely a költségvetés számára kevesebb kiadással, a beruházók számára viszont jelentősen több piaci-értékesítési kockázattal jár - gyakorlatilag ez az az óriási változás, amelyről furfangos megoldások mellett megállapodtak múlt péntekre a német kormánypártok a 2025-ös költségvetés keretei kapcsán. Mindez magyar szempontból is fontos, hiszen a német megújuló energiatermelési kapacitások mérete a magyar nagykereskedelmi villamosenergia árakat is jócskán befolyásolja, másrészt idehaza is született már a közelmúltban javaslat a megújuló energiatámogatási rendszer megváltoztatására. Ezekről a témákról is szó lesz a Portfolio október 10-i Energy Investment Forum konferenciáján, amelyre itt már lehet regisztrálni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×