Infostart.hu
eur:
375.87
usd:
318.52
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Nagy tömeg gyűlt össze Davide Astori temetésén

Nagy tömeg gyűlt össze Davide Astori temetésén

Több ezer ember gyűlt össze csütörtökön a vasárnap elhunyt Davide Astori labdarúgó temetésén Firenzében.

A Fiorentina egykori csapatkapitányától a Santa Croce templomban vettek végső búcsút, és sokan már reggel hétkor, három órával a szertartás kezdete előtt a bazilika előtti téren gyülekeztek.

A 31 éves korában elhunyt játékos testét szállító kocsit hatalmas taps fogadta, míg többen "grande capitano" (nagyszerű kapitány) felkiáltásokkal fejezték ki együttérzésüket.

Nem sokkal később a térre néhány perces néma csönd borult a tisztelgés jeléül, ekkor sok szurkoló Fiorentina sálakat és zászlókat emelt a magasba. Amikor a firenzei együttes játékosai a középpályás Milan Badelj vezetésével megérkeztek elbúcsúzni kapitányuktól, ismét tapsolt az összegyűlt tömeg.

Rengeteg korábbi csapattárs, válogatottbeli barát megjelent a temetésen: Giuseppe Rossi, Borja Valero, Francesco Totti, a korábbi szövetségi kapitány Gian Piero Ventura, vagy éppen a szerdán még Londonban Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt játszott Giorgio Chiellini, Gialuigi Buffon és Massimiliano Allegri is.

Több ezer Fiorentina-szimpatizáns gyűlt össze a csapat stadionjánál is, ahol elhaladt a temetési menet.

Davide Astori vasárnap hajnalban kapott végzetes szívrohamot a klub udinei szálláshelyén. A keret fél tízkor találkozott reggelinél, és mivel Astori nem jelent meg a hotel éttermében, felmentek hozzá, s holtan találták a szobájában a 14-szeres olasz válogatott hátvédet.

A tragédia miatt nemcsak a Fiorentina vasárnapi Udinese elleni bajnokija maradt el, hanem a 27. forduló másik hat vasárnapi összecsapását is elhalasztották, illetve a másodosztály találkozóit sem rendezték meg.

Astori 13-as mezét korábbi klubjai közül a Fiorentina mellett a Cagliari is visszavonultatja.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×