eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla

Soproni bravúr a kosárlabda Euroligában

Múlt heti hazai veresége után a Sopron Basket idegenben 78-72-re legyőzte a török Fenerbahcét szerdán a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének második mérkőzésén, így egyenlített a párharcban.

Fenerbahce (török)-Sopron Basket 72-78 (21-16, 15-20, 22-24, 14-18)

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1-1.

A Sopron egy hete 60-55-re kikapott a Fenerbahcától a Novomatic Arénában, így az isztambuliak 12/3-ra javították euroligás mérlegüket a magyar csapat ellen. A szépítésre, illetve a párharc soproni befejezésére nem sok esély maradt az egyik fél második sikeréig tartó csatában, ezt vetítette előre az is, hogy a Fener 19-5-tel kezdte a meccset.

Roberto Iniguez vezetőedző együttese azonban nem adta fel, és a második negyed derekára - főként a szerb Jelena Milovanovicnak köszönhetően - utolérte riválisát (27-27). A játékrész hajrájában vezettek is a magyarok (34-36), a nagyszünetben pedig 36-36 volt az állás.

A térfélcsere után percekig vezetett a kiválóan védekező Sopron, Milovanovic 18, az amerikai Yvonne Turner 13 pontnál járt, a Fener pedig jó ideig hasztalanul küzdött az egyenlítésért. Az 58-60-ról induló zárószakaszban a túloldalon az Euroliga-bajnok amerikai-cseh Kia Vaughn és a fehéroroszokkal Eb-bronzérmes Anasztaszja Veramejenka is rákapcsolt, de másfél perccel a vége előtt 72-72 állt az eredményjelzőn.

Turner, majd a szerb Aleksandra Crvendakic dobott duplát, Turner két büntetővel pedig megadta a "kegyelemdöfést" a házigazdáknak. A magyar bajnok ezzel egyenlített az egyik fél második sikeréig tartó párharcban, amely jövő szerdán Sopronban fejeződik majd be.

A Sopron idén 11. alkalommal került be a rájátszásba, de eddig csak egyszer, 2009-ben jutott tovább a négyes döntőbe, ahol negyedik lett Salamancában.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Akár már február végén sor kerülhet Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozójára Szaúd-Arábiában. Két magasrangú amerikai tisztviselő állítólag már úton is van a közel-keleti országba. Nagyon úgy néz ki, hogy Washington és Moszkva kihagyja Európát az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokból. A Münchenben tartózkodó EU-s külügyminiszterek vasárnap reggel rendkívüli ülésre jöttek össze, a jövő héten pedig rendkívüli uniós csúcs jöhet Párizsban, amelyre a brit kormányfőt is várják. Az ukrán kormányzat Münchenben megerősítette, hogy Magyarország blokkolja Ukrajna uniós csatalkozási folyamatát. Hírfolyamunk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a müncheni biztonsági konferencia híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×