Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322.11
bux:
126937.55
2026. február 23. hétfő Alfréd

Generációváltás a magyar úszósportban

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke bejelentette, hogy kezdeményezésére megalakul az Olimpiai Bajnokok Testülete (OBT).

A debreceni, 120. úszó országos bajnokság szerdai sajtótájékoztatóján - amelyen jelen volt Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok úszó is - a MÚSZ első embere úgy fogalmazott: a testület megalakítását szeretnék "kőbe vésni", vagyis rögzíteni a szövetség szervezeti és működési szabályzatában, illetve az alapszabályban.

Emlékeztetett rá, hogy a magyar úszók 28 olimpiai aranyérmet szereztek, és jogos igény, hogy a példaképek támogassák a magyar úszósportot, részt vegyenek a mindennapi sportéletben. Az olimpiai bajnokok 90 százaléka már jelezte részvételét a testületben. A leendő testület tagjai akár önálló szakmai anyagok készítésével, illetve a szövetség dokumentumainak véleményezésével is segíthetik a jövőben a magyar úszósportot - mondta Wladár Sándor, aki stratégiai partnernek nevezte Debrecent, amely számos hazai és nemzetközi úszóverseny helyszíne volt az elmúlt években, s tavaly után idén is megrendezi az ob-t március 28. és 31. között.

Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya az ob-t illetően elmondta: az úszásban zajlik a generációváltás, Debrecenben a régi nagy sztárok és a fiatalok is versenyeznek. A kapitány reményét fejezte ki, hogy teltházas, jó versenyekre számíthatnak a debreceni uszodában.

Papp László, Debrecen polgármestere örömét fejezte ki, hogy a város már hatodik alkalommal adhat otthont az úszó országos bajnokságnak, amelyet Széchy Tamás emlékére rendeznek. Bejelentette: jövőre tovább bővítik a városi sportuszodát. Míg tavaly az önkormányzat saját forrásból 726 millió forinttal támogatta a sportot, az idén már 890 milliót fordít erre a célra.

Becsky András, a Debreceni Sportcentrum igazgatója reményét fejezte ki, hogy 15-20 debreceni úszó is ott lehet az ob-n.

Koroknai András, a válogatott keret orvosa elmondta: hamarosan elkészül a szövetség sporttudományi, sportegészségügyi stratégiája. A részletek ismertetése nélkül közölte, hogy változtatnak a jelenlegi struktúrákon, lesznek rendszeres laborvizsgálatok az úszóknak, teljes diagnosztikai vizsgálatokat vezetnek be és mozgásterápiás szakemberek is figyelik majd az edzéseket.

Címlapról ajánljuk
Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.

Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Az új motorszabályok miatt a szezon elején a megszokottakhoz képest akár nagyobb arányban is hibázhatnak a versenyzők, ami rizikós helyzeteket szülhet egy-egy rajtprocedúránál – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A motorsportol.hu főszerkesztője arra is kitért, miért éppen a Ferrari profitálhat sokat ebből.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Barátság-leállás: kemény üzenetet küldött az Európai Bizottság az Orbán-kormánynak

Barátság-leállás: kemény üzenetet küldött az Európai Bizottság az Orbán-kormánynak

Brüsszel egyértelművé tette, hogy a Barátság vezetéket ért dróntámadás okozta károkért Oroszország felelős, az ellátásbiztonság a legfőbb prioritás, a helyreállítás ütemezése pedig az ukrán hatóságok hatáskörébe tartozik – derült ki az Európai Bizottság hétfői sajtótájékoztatóján, amelyen központi téma volt a kőolajtranzit ügye. Az uniós végrehajtó testület e hét szerdára ismét összehívta az olajkoordinációs csoportot, valamint folyamatosan kapcsolatban vannak Kijevvel. Emellett a testület jelezte: a tagállamok vállalásait – beleértve az Ukrajnának szánt hitelcsomagot – tiszteletben kell tartani, ellenkező esetben az az EU lojális együttműködésről szóló alapelvének sérülését jelentené. Utóbbival világosan üzentek a magyar kormánynak, amely a 90 milliárdos segélyhitel megvétózásával fenyegetett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×