Infostart.hu
eur:
379.86
usd:
322.04
bux:
126962.19
2026. február 23. hétfő Alfréd

Nagyfülű figurák lettek az olimpia kabalái

Bemutatták a 2020-as tokiói olimpia és paralimpia kabaláját, a két futurisztikus, égnek álló fülű figurát japán iskolások választották ki a jelöltek közül.

A prezentációra ennek megfelelően egy tokiói gimnáziumban került sor, lelkes diákok előtt.

A két figurának egyelőre nincs neve, de azt már lehet tudni, hogy a kék színű lesz az olimpia, a rózsaszín pedig - amelyet a cseresznyevirág inspirált - a paralimpia kabalája.

A szervezőbizottsághoz tavaly több mint 2000 pályamunka érkezett be az ország minden részéről, ezek közül decemberben három páros került a végső listára, amelyről aztán a gyerekek - 16 000 japán általános iskola több mint 200 ezer osztálya, egy-egy szavazattal - kiválasztották a nekik leginkább tetszőt.

A győztes figurapáros - amely a tervező és illusztrátor Tanigucsi Rio munkája - a voksok több mint felét begyűjtve, fölényesen lett befutó.

A szervezőbizottság illetékese azt mondta: a kabalákat még idén elnevezik.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

A miniszterelnök az Országgyűlés parlamenti időszakának megnyitóján értékelte az elmúlt hónapokat és a kormány munkáját. Erre ellenzéki képviselők válaszoltak, az elhangzottakra viszonválaszban reagált Orbán Viktor.

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Remekel a magyar tőzsde, közel a csúcs a Richternél

Remekel a magyar tőzsde, közel a csúcs a Richternél

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdik a hetet, a globális piacok kisebb eséssel dolgozzák fel Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseit. Az európai piacok a múlt hetet emelkedéssel zárták, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. A magyar tőzsde kifejezetten jól teljesít, közel az új csúcs a Richternél.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×