Infostart.hu
eur:
378.19
usd:
320.87
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Megállították Babost

Megállították Babost

Babos Tímea három szettben, 6:4, 2:6, 6:2-re kikapott szerdán a spanyol Carla Suarez Navarrótól, így egyesben a 64 között fejezte be a szereplését a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A világranglistán 51., 24 éves magyar játékos először találkozott a WTA rangsorában 39. riválissal, s miután első adogatójátékát hozta, Suarez Navarro átvette az irányítást, és sorozatban három gémet nyerve 3:1-re elhúzott. Babos az elején leginkább fonákkal hibázott sokat, a pontosan szerváló 29 éves spanyol pedig élt a lehetőségekkel, és a hetedik játékban megduplázta a brékelőnyét. Kiszerválni ugyanakkor itt még nem tudta a játszmát, a magyar játékos felzárkózott, de a következő szervajátékát már hozta Suarez Navarro, így 42 perc alatt begyűjtötte az első játszmát.

A második szettben Babos magabiztosabban kezdett teniszezni, 2:1-es előnyénél három bréklabdához jutott, s már az elsőt kihasználva 3:1-re ellépett. Az ezt követő szervagémben aztán két bréklabdát is hárítania kellett, de megoldotta, így közel került az egyenlítéshez. A spanyol egyre többet hibázott, 5:2-nél Babos egy remek ütéssel ismét brékelt, ezzel 33 perc alatt kiegyenlített.

A lendület azonban megtört, a döntő játszma legelején Babos rögtön hátrányba került az adogatójátéka után, s miután az ellenfél nagy csatában hozta a sajátját, újra brékelt, így 3:0-ra elhúzott. A magyar teniszező ismét pontatlanná vált, Suarez Navarro pedig ezzel párhuzamosan visszanyerte magabiztosságát, s bár egyszer-kétszer ő is nagyot hibázott, még ez is belefért, 4:0 után már csak arra figyelt, hogy hozza a saját adogatójátékait.

A meccs 1 óra 50 percig tartott.

Babos - aki a nyitófordulóban a tizedik helyen kiemelt amerikai Coco Vandeweghe-et búcsúztatta - hatodszor játszott egyesben az Australian Open főtábláján, s négy első fordulós kiesés mellett 2016 után most másodszor búcsúzott a 64 között.

A magyar játékos női párosban és vegyes párosban még érdekelt a melbourne-i Grand Slam-tornán.

Címlapról ajánljuk
Áder János: megoldásokat mutatunk a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra

Áder János: megoldásokat mutatunk a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra

A környezetvédelemmel foglalkozó Planet Budapest 2026 rendezvényről, az akkumulátorgyárakról, de még az üvegvisszaváltásról és a fast fashion divatirányzat hátulütőiről is beszélt Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Varga Mihály az alapkamat csökkentéséről: két fő tényező áll a döntés mögött

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa másfél év után nyúlt hozzá a jegybanki alapkamathoz, amelyet 25 bázisponttal csökkentett. Az MNB-elnök kedd délután sajtótájékoztatón magyarázta el a döntés hátterét. Kiemelte az inflációs adatokat, a hitelezés megindulását, illetve az élelmiszerek év eleji átárazását.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×