Infostart.hu
eur:
378.24
usd:
320.82
bux:
128719.98
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Kinézték Messiék új edzőjét

Jorge Sampaoli szerint az argentin szövetség előrehaladott tárgyalásokat folytat a Sevillával, hogy a jövőben ő irányíthassa a labdarúgó-válogatottat.

"Az országom szövetségének egyértelmű szándéka, hogy én legyek a nemzeti csapat edzője. Fiatal korom óta ez az álmom" - mondta a tréner, aki tavaly nyáron két évre írt alá a spanyol egyesülethez, így a szövetségnek mindenképpen meg kell állapodnia a klubjával, mert egy esztendő még hátravan a jelenlegi megállapodásából.

"Úgy érzem, hogy mennem kell az országom hívó szavára.

Egy fejezet lezárul, egy új pedig elkezdődik, erre nem is számítottam, de argentinként nem utasíthatom vissza az ajánlatot" - mondta Sampaoli, aki 2015-ben Chile válogatottjával megnyerte a Copa Americát, ráadásul a döntőben éppen Argentínát felülmúlva.

Az 57 éves tréner arról is beszélt, hogy más klubért nem hagyná el az andalúziai gárdát, s eddig azért nem beszélt a szövetségi kapitányi posztról, mert csakis arra koncentrált, hogy elérje idei célját a Sevillával, azaz kiharcolja a Bajnokok Ligája-indulást, ez pedig mostanra biztossá vált a negyedik hely megszerzésével.

Az előző szakvezetőt, Edgardo Bauzát áprilisban menesztették, mivel a 2018-as, oroszországi világbajnokság selejtezősorozatában nem szerepelt jól az együttes. Az előző vb-n ezüstérmes argentinok 14 fordulót követően csak a pótselejtezőt érő ötödik helyen állnak.

Címlapról ajánljuk
Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×