Infostart.hu
eur:
381.95
usd:
322.43
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Édesanyja nyomdokain Egerszegi Krisztina fia

A debreceni felnőtt országos bajnokságon indult már az ötszörös olimpiai bajnok úszónő, Egerszegi Krisztina legnagyobb fia, ráadásul édesanyja sikerszámában ért el figyelemreméltó eredményt.

A 16 éves Vigassy Bálint egy nap alatt kétszer javította meg élete legjobbját 200 háton, és összességében tizenegyedikként fejezte be a versenyt.

– Édesanyám azzal bocsátott útra, hogy ne idegeskedjek, mert az a teljesítményem rovására megy – mondta a Borsnak Vigassy Bálint. – Felnőtt bajnokságon már 2014-ben is indulhattam az akkori szövetségi kapitány, Kiss László engedélyével. Debrecenben anyám egykori sikeres úszásnemében akartam jó eredményt elérni, sikerült, és ebben része van annak, hogy kiokosított, miként osszam be az erőmet. Az sem titok, az ő hátúszó stílusát igyekszem elsajátítani.

Természetesen az édesanyja a kedvenc hátúszója, valamint a klubtársa, Kovács Benedek. Szeretett volna a júniusi Budapest-bajnokságon is indulni, mert élmény lett volna a világbajnokság helyszínén, a Duna Arénában úszni, de valószínűleg ott még nem versenyezhet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.

Busásabb szervizdíj az éttermekben, mentőövet kapnak a vendéglátósok

Országos szintű likviditási mentőövet dob a kormány a vendéglátóipari szektornak. A Magyar Közlönyben megjelent NGM-rendelet értelmében az éttermek havi árbevételük akár 20 százalékát is felszolgálási díjnak minősíthetik – ráadásul ehhez az összegnek már meg sem kell jelennie külön tételként a vendégek számláján.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×