Infostart.hu
eur:
375.01
usd:
317.51
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza
Két évet is kaphat a magyar világbajnok

Két évet is kaphat a magyar világbajnok

Elismerte bűnét kihallgatásán Marosi Ádám. Harminc napon belül derül ki, hogy bíróság előtt folytatódik-e az ittas vezetésen ért világbajnok öttusázó ügye.

Februárban vették el Marosi Ádám jogosítványát ittas vezetés miatt.

A Bors szerint megtartották az olimpiai bronz­érmes, világbajnok öttusázó kihallgatását a Központi Nyomozó Főügyészségen.

„A szerződéses honvéd-főhadnagyot gyanúsítottként meghallgatta a KNYF regionális osztálya ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségének megalapozott gyanúja miatt. Marosi vallomást tett, beismerte a bűncselekmény elkövetését, és

jelezte, hogy megbánta a tettét.

A nyomozás ezzel befejeződött, ügye a vád­előkészítés szakaszába lépett. Az ügyészségnek harminc nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy döntsön a vádemelés, illetve a nyomozás megszüntetése kérdésében. Ha az ügyészség az előbbi mellett dönt, bírósági tárgyalás következik” - közölte a lappal Dr. Nagy Andrea főügyészségi ügyész, egyszersmind szóvivő.

Hozzátette: a Büntető Törvénykönyv alapján az ittas vezetésért kiszabható

legsúlyosabb büntetés két évig terjedő szabadságvesztés.

A sportoló a napokban a Nemzeti Sportnak részletesen beszélt a történtekről. Elmondta, hogy egy szórakozóhelyről indult el, és bár tisztában volt vele, hogy ittas, azt gondolta, nincs szüksége sofőrszolgálatra, haza tud vezetni.

„Egyszerű rutinellenőrzésről volt szó, nem azért állítottak félre, mert összevissza mentem a forgalomban. Megkérdezték, fogyasztottam-e alkoholt, én pedig azonnal elismertem, hogy igen, és megfújtam a szondát, beleálltam a hibámba, elismertem a bűnösségemet” – fejtette ki.

A szonda 0.76 ezreléket mutatott, ami közepes vétségnek számít, de 0.50-től már bűncselekmény.

Marosit klubja, a Honvéd és a szövetség is megbüntette.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×