Infostart.hu
eur:
375.4
usd:
318.03
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza
Az Európa-bajnoki arany megvan, jöhet az álomhatár

Az Európa-bajnoki arany megvan, jöhet az álomhatár

Márton Anita megvédte címét súlylökésben a belgrádi fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon. Az olimpiai bronzérmes versenyző az InfoRádiónak elmondta: a döntőkben szinte sosem izgul, ott csak a feladatra koncentrál.

Hogyan emlékszik vissza a belgrádi Eb-re?

Nagyon szép emlékeim vannak. Remek szervezésű, jó légkörű verseny volt. Sokan szurkoltak az arénában. Külön öröm volt számomra, hogy ez volt az első nagy versenyem, ahol a családom és a barátaim is a helyszínen drukkoltak. Fantasztikus érzés volt így megvédeni a két évvel ezelőtti címemet.

Mennyire élte meg nyomásként, hogy címvédőként indult?

Volt egy kis nyomás rajtam, hiszen a magyar szövetség és a családom felől is elvárás volt, hogy nyerjem meg az Eb-t. Izgultam, hogy meg tudok-e felelni az elvárásoknak.

A verseny során hogyan tudott átlendülni ezen, mi játszódott le a fejében?

A selejtező alatt izgultam jobban, de ez szinte mindig így van. Ilyenkor nagyobb a drukk, mint a döntőkben.

Ez Belgrádban sem volt másképp. Kicsit nehézkesen kezdtem a versenyzést, a harmadik dobásnál azonban sikerült teljesítenem a kvalifikációs szintet. Igaz, hogy az első két lökésemmel is kvalifikáltam volna magam, hiszen nyolc főre töltik fel a létszámot az eredmények alapján.

A döntőben mikor érezte igazán, hogy megnyugodhat, megvan a második Eb-arany?

Először talán a harmadik lökés után, amikor 19,24 métert sikerült löknöm. Akkor már tudtam, hogy a mezőnyben jelenleg ezt senki nem tudja megismételni, hiszen 18,36 volt utánam következő eredmény az európai ranglistán. Ez túl nagy különbség ahhoz, hogy valaki 19 méter fölé jusson, s esetleg megszorongasson a verseny alatt.

Sok magyar szurkoló elkísérte Magyarországról. Mekkora erőt adott ez a versenyzés során?

A döntőben nagyon jó érzés volt, amikor bementem a stadionba, hallottam a szurkolókat, ahogy a nevemet kiabálták felváltva: hol a Mártont, hol az Anitát. Minden egyes alkalommal, amikor beálltam a súlylökő körbe, tudtam, ha szólt a taps, az nekem szól, ez pedig nagyon jól esett.

Volt már ideje végiggondolni magában a belgrádi kontinensviadalon történteket?

Pénteken befejeztem a versenyzést, maradt két és fél napom pihenni, ezalatt nagyjából leülepedett bennem az Eb. Visszanéztem a technikai részeket, így például a végrehajtást is. Ezekre is építve azon dolgozunk, hogy a jövőbeni megmérettetéseken egyre jobban teljesíthessek.

Egyre közelebb jár a 20 méteres álomhatárhoz. Hogy érzi, idén sikerülhet?

Nagyon remélem, mert tavaly is a céljaim között szerepelt, akkor 13 centiméterrel maradtam el tőle. Legközelebb a londoni világbajnokságra időzítjük a formámat, ott jó lenne teljesíteni ezt.

Mi lehet az a plusz, amellyel összejöhet ez a dobás?

Nagyon sok apró dolgon múlik, hogy akár csak egy pár centit fejlődjön a versenyző. Van lehetőségem még fizikailag és technikailag is tovább javulnom. A táplálkozás, a regeneráció és az orvosi háttér is sokat számít.

Mi lesz a program a következő hónapokban?

Hétvégén egy szabadtéri versenyen veszek részt a Kanári-szigeteken, ahova gyakorlatilag a teljes magyar dobóválogatott kiutazik. Két hétig ott is maradunk egy edzőtábor erejéig, aztán három hétig Magyarországon készülök, majd újabb két hétre utazunk Montenegróba. Ezek az edzőtáborok a nyári szezonra való alapozást szolgálják. Remélem, hogy jól és sérülésmentes zajlik le. Májusban kezdetét veszi a szabadtéri versenyszezon, amely egészen szeptember végéig tart. A fő verseny a londoni világbajnokság lesz augusztusban, de persze több nemzetközi versenyen is indulok, rögtön május 5-én, Dohában, ahol a Gyémánt Liga-sorozat kezdődik majd.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: Donald Trump nem fog hátrálni, és helyzetbe hozta az alelnökét

Csizmazia Gábor: Donald Trump nem fog hátrálni, és helyzetbe hozta az alelnökét

A washingtoni Capitoliumban magyar idő szerint szerda hajnalban tartott elnöki évértékelőn visszatérő elem volt a normalitás és a közbiztonság hangsúlyozása, amit Donald Tump szerint ő maga képvisel a leghatékonyabban – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Az Amerika-szakértő kitért arra is, miért nyúlna vissza a régi idők egyik nagy vívmányához az elnök a vámpolitikában, továbbá a novemberi félidős választások igazi tétje is szóba került.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×