Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Bombaigazolást jelentett be a Fradi

Kercsó Árpádot nevezték ki az utánpótlás szakmai igazgatójának a Ferencváros jégkorongcsapatánál.

"Gyerekkoromban a legnagyobb szerelmem a Ferencváros volt, a jégkorong és a foci. Olyan mérkőzésük nem volt, aminek ne hallgattam volna a rádiós közvetítését. Egyet sajnálok, hogy a szüleim nem élték meg ezt a napot, hogy a Ferencvárosnál dolgozhatok" - hangsúlyozta Kercsó Árpád a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján. A felnőtt jégkorong-válogatott utolsó magyar szövetségi kapitánya leszögezte: a 2004-es korosztálynál és a fiatalabbaknál "csodát szeretne csinálni", s biztos benne, közös munkával garantált a siker.

Pap Gábor, a klub sportigazgatóságának elnöke kiemelte, hogy az FTC életében nagyon fontos az 1928 óta működő jégkorongszakosztály.

"Gyakorlatilag mi vagyunk a legidősebb szakosztály a magyar jégkorong életében, és a legeredményesebb csapat is. Bízom benne, hogy Kercsó Árpád érkezésével az utánpótlás gondoskodni fog róla, hogy ez így is maradjon" - mondta. Kiemelte, hogy a közeljövőben sátras jégpálya épül az utánpótlás számára a IX. kerületben, míg a népligeti sportcentrum fejlesztésében az első ütemben meg fog épülni a klub jégkorongcsarnoka.

"Remélhetőleg három év múlva már ott játszhatja a felnőtt együttesünk hazai mérkőzéseit" - tette hozzá.

Hudák Gábor, a jégkorongszakosztály szakmai igazgatója mérföldkőnek nevezte ezt a napot.

"Volt szerencsém együtt dolgozni Kercsó Árpáddal a felnőttválogatottnál, és most végre sikerült leigazolni zöld-fehér színekbe.

Személye és tudása, szakmai múltja garancia az előrelépésre."

Kitért rá, bízik benne, hogy továbbra is jól szerepel majd a MOL Liga negyeddöntőjében érdekelt felnőttegyüttes, amely kedden az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban idegenben került 1-0-s előnybe a címvédő és alapszakaszgyőztes DVTK Jegesmedvékkel szemben.

Almássy Kornél, a szakosztály elnökségi tagja hangsúlyozta: a 2011 óta dolgozó vezetés célja az volt, hogy lépésről lépésre javítsák a hokisok lehetőségeit.

"Óriási eredmény Kercsó Árpád érkezése, hiszen az utánpótlásban a jövőnk. Rendkívül lényeges az infrastruktúra fejlesztése is, így fontos lesz a jégsátor megépülése és a csarnok elkészülése is a jövőben" - mondta.

Címlapról ajánljuk
Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Az amerikai hadsereg arra készül, hogy napokon keresztül fogják támadni az iráni célpontokat, a teheráni vezetés pedig pusztító választ ígér. Az összes amerikai támaszpontot és izraeli célpontokat is támadnak az iráni rakéták.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, meghalhatott Irán legfőbb vezére - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, meghalhatott Irán legfőbb vezére - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×