Infostart.hu
eur:
379.78
usd:
322.16
bux:
130518.63
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Nagy László: Bennünk él a tavalyi tüske

Elégedett a magyar férfi kézilabda-válogatott felkészülésével Nagy László a franciaországi világbajnokság előtt. A csapatkapitány szeretne visszavágni a németeknek ma este a tavalyi súlyos vereségért.

Milyen volt a felkészülés?

Jó és hasznos volt. Nem állt rendelkezésre sok idő, ahogy a többi csapatnak sem, de az igyekeztünk hasznosan tölteni és a maximumot kihozni a felkészülésből. Voltak biztató dolgok, és nemcsak egy-egy momentumra gondolok, hanem mérkőzések hosszú periódusaira, amelyekre lehet építeni. Így kell a világbajnokságon is teljesíteni.

Melyek az öt felkészülési mérkőzés legfontosabb tanulságai?

Az eredménytől függetlenül a csapatnak összetartó ereje volt védekezésben és támadásban is. Tudjuk, hogy voltak hibák, de ezeket még lehet javítani. Fontos, hogy főleg a második félidőben még gyorsítsunk majd a játékon – ha ez is sikerül, akkor még eredményesebbek lehetünk.

Miben más ez a válogatott, mint amelyik a legutóbbi világversenyen, a tavalyi Eb-n pályára lépett, még Talant Dujshebaev vezetésével?

Főleg a hangulat különbözik. Ez a csapatösszetételből is adódik, tavaly nagyobb volt a korkülönbség, több fiatal játékos is a keretben volt. Most jobb a hangulat, és próbáljuk ezt majd a pályán is kamatoztatni.

Pénteken a németek, szombaton a horvátok ellen lépnek pályára. Előny vagy hátrány, hogy rögtön a csoport két legnehezebb riválisa ellen kezdenek?

A legutóbbi világversenyeken szinte mindig pontokat vesztettek a későbbi érmesek, ez történt tavaly az Eb-t végül megnyerő németekkel is. Jó lenne nekünk is folytatnunk ezt a sorozatot, és megtréfálni az esélyeseket.

A németeknek van miért visszavágni, hiszen tavaly tíz góllal győzték le a csapatot.

Rendkívül erős volt a tavalyi német csapat, de a mostani sem gyengébb, így nehéz dolgunk lesz. Az a kis tüske bennünk él, ám nemcsak a tavalyi vereség miatt, hanem magunk miatt is szeretnénk jó eredményt elérni.

Mivel lenne elégedett a vb-n?

Az a cél, hogy magunkhoz képest játsszunk jól, mindig emelt fővel hagyhassuk el a pályát, úgy, hogy mi mindent megtettünk. Ki kell használnunk, hogy a fiatal és a rutinos játékosok jó ötvözetet alkotnak, aztán meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben „epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól”, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.

Kijev polgármestere: ezen a télen már nem lesz fűtés 1100 tömbházban

A tél hátralevő részében fűtés nélkül marad Kijevben több mint 1100 lakótömb – közölte Vitalij Klicsko, az ukrán főváros polgármestere Telegram-oldalán. A folyamatos orosz bombázások tönkretették az infrastruktúrát, és nem tudják kellő tempóban újra és újra megjavítani.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Belenyúl a kormány az Otthon Startba és a CSOK Pluszba: soha nem látott lehetőségek nyílnak meg a lakásvásárlók előtt

Belenyúl a kormány az Otthon Startba és a CSOK Pluszba: soha nem látott lehetőségek nyílnak meg a lakásvásárlók előtt

Fontos, eddig eldöntetlen kérdések látszanak tisztázódni a március 1-jén hatályba lépő társasházi építményi jog alkalmazásával, vagyis a „tervasztalon lévő lakások” hitelezésével kapcsolatban. A lakásfejlesztések során az Otthon Start és a CSOK Plusz lakáshitelek is folyósíthatók lennének már a használatba vételi engedély megszerzése előtt is egy most megjelent rendelettervezet értelmében. Üröm az örömben, hogy az állami kamattámogatást viszont csak az engedély után kapnák meg a hitelfelvevők, vagyis addig piaci kamatot kellene fizetniük. A tervezet a szakaszos finanszírozás lehetőségének a bevezetéséhez igazítja az értékbecslés szabályait, és a vevői oldal érdekében előírja egy óvadéki számla beiktatását is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×