Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Ezért maradt ki a válogatottból a két veszprémi kézis

Szakmai okok miatt maradt ki a magyar férfi kézilabda-válogatott 16 fős keretéből Iváncsik Gergő és Gulyás Péter a franciaországi világbajnokságon - mondta pénteken Debre Viktor edző.

Javier Sabaté szövetségi kapitány segítője úgy fogalmazott, kemény döntést kellett hozniuk csütörtökön, de mivel a magyar csapat játéka nem a szélsőkre épül, a két veszprémi kézilabdázót hagyták ki a kötelező keretszűkítéskor.

Hozzátette: elemezték a felkészülési mérkőzéseket, és a mutatott teljesítmények alapján ugyancsak Iváncsik és Gulyás kihagyását tartották indokoltnak. A magyar együttes Iváncsik Gergő kiválásával balszélső nélkül maradt, de mint Debre Viktor elmondta, ezen a poszton a világversenyen újonc tatabányai Juhász Ádám szerepel majd.

Az edző hangsúlyozta, hogy a magyar válogatott játéka a védekezésre épül, ezért van szükség mind a négy beállóra, akik kivétel nélkül bennmaradtak a keretben.

Gulyás Péter megerősítette, hogy nem hátráltatja sérülés, és taktikai okok miatt maradt ki az együttesből, mivel a belső posztokon szereplő emberekre nagyobb szükség lesz.

A torna során a szövetségi kapitányoknak két lehetőségük van játékoscserével módosítani a keretüket.

A magyar csapat pénteken 17.45-től kezdi meg szereplését Rouenban, a C csoportban. Debre Viktor elmondta, hogy alaposan felkészültek az Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes német válogatott játékából, és igyekeznek meglepni ellenfelüket.

Címlapról ajánljuk
Volna mit tennie helyben az EU-nak is, hogy ne ürüljön ki Afrika

Volna mit tennie helyben az EU-nak is, hogy ne ürüljön ki Afrika

Az Africa Center for Strategic Studies 2025-ös évértékelő jelentése az afrikai kontinens biztonsági környezetében végbement változásokat elemzi; megszaporodtak az elhúzódó fegyveres konfliktusok, ezért a migráció fokozódása várható. A részletekről az InfoRádió Marsai Viktort, a Migrációkutató Intézet igazgatóját, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatóját kérdezte.

Átléphetnek Volodimir Zelenszkij feje felett az oroszok és az amerikaiak

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati kijevi sajtótájékoztatóján közölte: az ukrán hírszerzés adatai szerint Oroszország egy 12 ezer milliárd dollár értékű gazdasági együttműködési csomaggal próbálja megnyerni a Trump-adminisztráció támogatását. Az államfő hangsúlyozta, hogy Kijev nem fogad el olyan megállapodást, amely az ukrán alkotmányba ütközik vagy sérti az ország szuverenitását.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×