Infostart.hu
eur:
378.56
usd:
320.97
bux:
129577.39
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Lemondott a címvédő Szolnok vezetőedzője

Stojan Ivkovic lemondott a férfi kosárlabda NB I-ben címvédő Szolnoki Olaj KK vezetőedzői posztjáról szombaton.

A szolnokiak a legutóbbi öt bajnoki mérkőzésükből a negyediket veszítették el, ugyanis a közelmúltban a Kecskeméttől, a Kaposvártól és az Alba Fehérvártól, szombaton pedig a Szegedtől is kikaptak.

"Minden lehetőségem megvolt, hogy összerakjak egy jó csapatot, minden támogatást megkaptam a vezetőségtől is. A játékosok kiválasztása ugyanúgy az én felelősségem volt, mint eddig bármelyik korábbi edzőé. Kiderült, hogy abszolút mellényúltam" - nyilatkozott a BB1.hu oldalon Ivkovic.

A szakportál megszólaltatta Tóth Zoltán klubelnököt is, aki elmondta, hogy a klubvezetés elfogadta Stojan Ivkovic lemondását, egyben felkérte - az eddig az utánpótlás-szakágban dolgozó - Kmézics Zoránt a csapat felkészítésére és a következő feladatok megoldására.

"További személyi változások is várhatók a csapatnál. James Kinney szerződésbontását kezdeményezi a klub, a további változásokról pedig az új stáb fog dönteni" - tette hozzá az elnök.

A horvát nemzetiségű Ivkovic már december végén is felajánlotta a lemondását, de akkor még nem fogadták el. "Továbbra is hiszünk Stojan kvalitásaiban, az egyik legfelkészültebb és legelhivatottabb szakembernek tartjuk, akinek irányítása alatt a magyar férfi kosárlabda-válogatott is hatalmas sikert ért el, hiszen 1999 óta először kijutott az Európa-bajnokságra" - állt a klub december 30-án kiadott közleményében.

Szombaton egy másik élvonalbeli klub, az Atomerőmű SE edzője is lemondott. A litván Gediminas Petrauskas közös megegyezéssel távozik Paksról.

Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”
Értékelés

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben „epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól”, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Ismeretlen támadó több lövést adott le Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, az orosz katonai hírszerzés vezetőjének első helyettesére Moszkvában péntek reggel. Alekszejevet vádolják a 2016-os amerikai választásokba való beavatkozás, illetve a Szergej Szkripal elleni merénylet megtervezésével is, de a Jevgenyij Prigozsin-féle Wagner-lázadás idején is fontos szerepet játszott. Abu Dzabiban csütörtökön véget ért az orosz, ukrán és amerikai részvétellel tartott béketárgyalások második köre. Áttörő eredményt most sem sikerült elérni, de megállapodtak 314 hadifogoly cseréjében, illetve a megbeszélések folytatásában. Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója szerint péntekre virradóra az ukránok több rakétával támadták a régió központját, Belgorod városát, ahol súlyos károk keletkeztek. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×