Infostart.hu
eur:
381.17
usd:
321.15
bux:
128831.58
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Felmentették az olimpiáról lemaradt kajakosokat

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) fegyelmi bizottsága felmentette a kajakos Horváth Bencét és Szomolányi Mátét, akik ellen még a riói olimpia előtt indult eljárás, s bár kvalifikálták magukat, nem utazhattak az ötkarikás játékokra.

Fábry György, a fegyelmi testület elnöke az M1 aktuális csatornának nyilatkozva emlékeztetett: több atipikus doppingminta alapozta meg a vizsgálat elindítását, a bizonyítékok, köztük az igazságügyi orvosszakértői vélemény azonban nem támasztották alá a vétséget.

"A felmentő döntés azért született meg, mert a fegyelmi bizottság nem tudta bizonyítani, hogy a versenyzők nem megengedett eszközökkel készültek" - fogalmazott.

Az MKKSZ elnöksége augusztus elsejei ülésén azért változtatta meg az ötkarikás játékokra kijelölt férfi kajakosok névsorát, mert a Magyar Antidopping Csoport (MACS) jelzése szerint közülük ketten - Horváth és Szomolányi - atipikus doppingmintát adtak le. A két sportoló több atipikus mintát produkált, ez a MACS írásbeli - és Tiszeker Ágnes MACS-vezető által szóban is megerősített - állásfoglalása szerint azt jelenti, hogy a mintavétel idején tiltott szer volt a szervezetükben - közölte akkor az MKKSZ.

Bár a két versenyző jogilag nem követett el doppingvétséget, de a MACS akkori állásfoglalása szerint a szervezetükben megállapíthatóan szintetikus növekedési hormont találtak - ezt erősítette meg az újabb vizsgálat is - ezért indult ellenük fegyelmi eljárás. Helyettük Molnár Péter és Tótka Sándor utazhatott Rióba. A két kajakos ellen a MACS nem indított eljárást.

"Örülök, hogy végre pont került az ügyünk végére, és kiderült, hogy az, amivel megvádoltak bennünket az nem volt igaz. - nyilatkozta klubjuk, a Győr honlapján Szomolányi Máté. - Senkinek nem kívánom azt a napot és az azt követő időszakot, hogy átélje, hiszen álmainktól fosztottak meg bennünket, és még időt sem hagytak nekünk, hogy bebizonyítsuk ártatlanságunkat."

"Tekintettel arra, hogy itt a karácsony, a következő hetekben mi is a szeretteinkkel szeretnénk foglalkozni, így azzal kapcsolatban, hogy mit hoz a folytatás arról nem tudunk nyilatkozni, januárban majd döntünk erről is. - tette hozzá Horváth Bence. - Októberben már újra elkezdtük az edzéseket, mert nem mondunk le az álmainkról. Bízunk abban, hogy ismét olyan formát tudunk nyújtani, amivel képesek lehetünk arra, hogy újra bebizonyítsuk: a vízen nincsen nálunk gyorsabb."

Horváth 200 méter egyesben és Szomolányival 200 méter párosban szerzett indulási jogot az ötkarikás játékokra.

Címlapról ajánljuk
Hamarosan a háziállatok is fogyasztószerhez juthatnak

Hamarosan a háziállatok is fogyasztószerhez juthatnak

Az Ozempic, a Wegovy és a hasonló fogyasztó szerek néhány év alatt alapjaiban változtatták meg az elhízásról és a cukorbetegségről szóló elképzeléseket. És most, hogy az emberek egy része drámai változásról számolt be a szerek fogyasztása nyomán, megjelent egy újabb célcsoport: az elhízott házikedvencek. Egy amerikai cég már klinikai vizsgálatba is kezdett.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×