Infostart.hu
eur:
375.96
usd:
318.51
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Európai állami sportvezetők értekeznek kedden Budapesten

Kedden rendezik Budapesten az európai állami sportvezetők értekezletét.

A hét elején 41 európai ország nagyjából 200 képviselője érkezik Magyarországra a keddi hivatalos tanácskozásra. Az esemény házigazdája, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta, hogy a konferencián túl céljuk az erős magyar sport bemutatása is.

A témák között szerepel a kormányok szerepe a doppingellenes küzdelemben, a sportversenyek manipulációjának megakadályozása, illetve a jó sportkormányzás módszereinek bemutatása, a gyakorlati megoldásokról szóló eszmecsere is.

Novák Katalin nemzetközi ügyekért is felelős államtitkár arról beszélt, hogy az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán is köszöntőt mond majd a keddi eseményen, aznap este pedig Orbán Viktor kormányfő a Parlamentben állófogadást ad a tanácskozás résztvevőinek.

Megjegyezte, hogy ez az Európa Tanács rendezvénye, így nem csak uniós országokból érkeznek állami sportvezetők, az esemény megrendezését pedig még 2014-ben ajánlotta fel Simicskó István akkori sportért felelős államtitkár, jelenlegi honvédelmi miniszter.

Nem titkolta, hogy az érkezőket kulturált lobbitevékenység is fogadja majd: az ország- és városmarketing eszközein túl hétfőn este bemutatják a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázatot Bienerth Gusztáv turizmusért felelős kormánybiztos vezetésével. Novák Katalin jelezte, hogy Magyarország is csatlakozik ahhoz a bundaellenes egyezményhez, amelyet kedden írhatnak alá.

Szabó Tünde újságírói kérdésekre válaszolva az úszószövetségi vitáról megismételte korábbi álláspontját, ez alapján az állami sportirányítás nem avatkozik be egy civil szervezet életébe, ugyanakkor amennyire tudja, próbálja segíteni a konfliktus mielőbbi lezárását.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×