Infostart.hu
eur:
382.06
usd:
322.34
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Mégis egy héttel később lehet a Magyar Nagydíj

A tavalyi Forma-1-es szezonhoz hasonlóan jövőre ismét elmarad a Német Nagydíj.

A Hockenheimringre tervezett futamot azért nem rendezik meg, mert a versenypályát üzemeltető cég nem tudott megegyezni Bernie Ecclestone-nal, a szakág vezetőjével.

"Ez rendkívül sajnálatos, de nem meglepő, hiszen a július 30-i dátum eddig is csak feltételesen szerepelt a jövő évi versenynaptárban, mivel nem rendelkezünk érvényes szerződéssel" - nyilatkozta csütörtökön Georg Seiler vezérigazgató. Hozzátette: Ecclestone kompromisszumkészségének hiánya miatt nem jött létre a megállapodás, ugyanis ők minden gazdasági kockázatot kizártak a nagydíjjal összefüggésben, ami a helyszínek esetében a rendezés feltétele.

Tavaly - 1955-öt követően - azért nem volt Forma-1-es verseny Németországban, mert a Nürburgring és a Hockenheimring vezetői sem tudtak megállapodni az anyagi részletekről Ecclestone-nal, aki a közelmúltban már hangot adott kételyeinek a jövő évi futammal kapcsolatban, és leszögezte, hogy a németek semmiféle pénzügyi támogatásra nem számíthatnak tőle.

Eddig 76 alkalommal szerepelt Németországban a Forma-1 mezőnye, 35-ször Hockenheimben, negyvenszer a Nürburgringen, egyszer pedig Berlinben.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) illetékesei jövő szerdán Bécsben véglegesítik a 2017-es versenynaptárt, amely minden bizonnyal húsz helyszínt tartalmaz majd, tehát a korábban szintén kérdéses Kanadai és Brazil Nagydíjat meg fogják rendezni.

A dpa német hírügynökség jelentése szerint amint véglegessé válik a németországi verseny törlése, a július 23-ra tervezett Magyar Nagydíj átkerül július 30-ra. 

Címlapról ajánljuk
Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Vérengzés az aranynál és az ezüstnél - Nagyon csúnya, ami történik

Vérengzés az aranynál és az ezüstnél - Nagyon csúnya, ami történik

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában és a kriptopiacon is nagy esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany már 8, az ezüst pedig több mint 13 százalékos mínuszban van. Eközben az olaj ára is nagyot esik, mivel úgy tűnik, hogy enyhül a feszültség az USA és Irán között. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×