Infostart.hu
eur:
378.41
usd:
321.25
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza

Kamuti Jenő maradt a Nemzetközi Fair Play Bizottság élén

További négy évig Kamuti Jenő vezetheti a Nemzetközi Fair Play Bizottságot (NFPB), melynek immár 16 esztendeje az elnöke.

A szervezet végrehajtó bizottságának pénteki budapesti ülésén egyértelmű támogatást kapott a 79 éves sportvezető, akinek a szombati közgyűlésen ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangúlag szavaztak bizalmat a küldöttek.

"Tudom, hogy a korom miatt esetleg már megkérdőjelezhetik, miért én vagyok az elnök, s miért nem adom át a stafétabotot egy fiatalabbnak. Én viszont egyáltalán nem vagyok belefáradva abba, hogy ezt csináljam, sőt egyre nagyobb kedvem van hozzá" - nyilatkozta Kamuti az MTI-nek, aki hozzáfűzte, hogy a magyar fővárosban négy új tagot is beválasztottak a bizottságba.

Az elnök számára - saját bevallása szerint - nagyon fontos a Nemzetközi Fair Play Bizottság vezetése, ami mára a hitvallásává vált, ezért nagy várakozással tekint a következő négy esztendő elé.

Kamuti kijelentette: a világ sportja soha nem volt olyan veszélyben, mint most. Úgy látja, hogy a nemzetközi sportban komoly mentális és etikai problémák vannak, s a társadalomban és a vezetők körében fellépő - például a Nemzetközi és az Európai Labdarúgó Szövetségnél, a Nemzetközi Doppingellenes Szervezetnél (WADA), vagy éppen a riói jegyeladásoknál tapasztalt botrányok - komoly veszélyeket rejtenek magukban.

Meglátása szerint az ifjúsági olimpiákon a különböző földrészekről érkező sportolók másként értelmezik a fair playt, ezért úgy érzi, a jövőben a fiatalok nevelésére kell a legnagyobb hangsúlyt helyezni, s már az iskolában el kell kezdeni a fair play szellemiségének terjesztését. Az elnök szerint komoly figyelmet kell szánni a sportvezetők magatartására is.

"Ha a vezetők nem mutatnak jó példát, akkor mi lesz a jövő ifjúságával?" - tette fel zárásként a költői kérdést Kamuti.

A tőrvívóként olimpiai ezüstérmes, csapatban világbajnok sportember 2000 óta irányítja a több szervezet, köztük az UNESCO által 1963-ban létrehozott, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) részéről is elismert és támogatott bizottságot.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×