Infostart.hu
eur:
381.39
usd:
323.42
bux:
128559.55
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Geráék könyörtelenek voltak

Áldozatokkal is járt a magyar labdarúgó-válogatott lettek elleni kétgólos győzelme, hiszen Gera Zoltánt le kellett cserélni. A szövetségi kapitány és a játékosok is elégedettek voltak a sikerrel. A nemzeti együttes november 13-án Andorra ellen folytatja a világbajnoki selejtező-sorozatot.

A rigai találkozón Gera Zoltán egy ütközés közben komoly rúgást kapott a lábára, ezért nem folytathatta a játékot. A meccs után a nemzeti együttes irányítója elmondta, hogy aláfordult a bokája.

“Azonnal tudtam, hogy baj van. Szenvedtem vele pár percig, egyre jobban fájt, de a második gól után már biztos voltam benne, hogy megnyerjük a meccset, ezért cserét kértem” – elevenítette fel.

A Ferencváros játékosa bízik benne, hogy minél hamarabb felépül a sérüléséből.

Bernd Storck szövetségi kapitány az M4 Sportnak a rigai találkozó után arról beszélt, hogy a magyar válogatott nehéz mérkőzésen győzött Lettországban. A szakvezető szerint a legfontosabb a győzelem volt, ezért elégedett. Elismerte, hogy több helyzetben szerencséje is volt a magyar csapatnak.

A sikerhez az is kellett, hogy domináljuk a játékot, minél többet támadjunk – vélekedett Bernd Storck, aki hangsúlyozta, a kapus Gulácsi Péter jó teljesítménye is fontos volt a győzelemhez.

Hozzátette: a fiatal játékosok is bizonyították, hogy lehet rájuk számítani.

Az első gól szerzője, Gyurcsó Ádám arról beszélt, hogy a várakozásoknak megfelelően nem volt könnyű a lettekkel játszani, de a szurkolók sokat segítettek. A szélső kiemelte, a legfontosabb az volt, hogy kétszer is eredményesek voltak, de ehhez a biztos védekezésre is szükség volt.

Marians Pahars, a lettek szövetségi kapitánya a találkozó után azt emelte ki, hogy bár jól játszott csapata, a vereség miatt nem lehet elégedett. A tréner szerint a magyarok könyörtelenül kihasználták a helyzeteiket, a lett játékosok viszont kihagyták a lehetőségeinket.

A B csoport élén a százszázalékos Svájc áll 9 ponttal, a második Portugália 6 ponttal, a magyar válogatott 4 ponttal a harmadik a szintén 4 pontos Feröer-szigetek előtt. A magyar együttes legközelebb november 13-án Andorrát fogadja a vb-selejtezősorozat negyedik fordulójában.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Magyar Szövetség külügyi szakértője
Hatalmas rángatások és fordulatok a piacokon - Eldőlni látszik az irány

Hatalmas rángatások és fordulatok a piacokon - Eldőlni látszik az irány

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában a dél-koreai tőzsde vezetésével nagyobb esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany és az ezüst is több hetes mélypontra süllyedt. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Európában ezt követően csak kisebb eséssel indult a nap, nem sokkal később pedig már le is dolgozták az esést a vezető börzék. A magyar tőzsde most az alulteljesítők között van. Amerikában pedig főként emelkedés látható. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×