Infostart.hu
eur:
376.03
usd:
318.49
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Rosberg nyerte a Japán Nagydíjat - Világbajnok a Mercedes

Nico Rosberg, a Mercedes német versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, amelyen csapata biztosította világbajnoki címvédését a konstruktőrök között.

A pilóták pontversenyében vezető Rosberg idén kilencedik, pályafutása során a 23. győzelmét ünnepelhette. Japánban első alkalommal nyert.

Mivel csapattársa, a címvédő brit Lewis Hamilton harmadik lett, a német előnye immár 33 pont az összetettben.

Szuzukában a második helyen a Red Bull holland pilótája, Max Verstappen végzett, de mivel csapata ezúttal kevesebb pontot szerzett a Mercedesnél, a címvédő istálló előnye behozhatatlanná vált, vagyis biztosította újabb világbajnoki elsőségét.

A Ferrari pilótái közül Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel is rajtbüntetést kapott, ezért a finn váltócsere miatt a harmadik helyett a nyolcadik, a német pedig baleset okozásáért a negyedik helyett a hatodik helyről indulhatott.

A nedves aszfalton nagyon rosszul sikerült a rajt Hamilton számára, aki a második helyről indult, de az első kanyart követően már csak nyolcadikként haladt. Az élről rajtoló Rosberg megőrizte pozícióját.

Az első kiállásokat megelőzően Rosberg, Verstappen, Vettel, Pérez, Ricciardo, Räikkönen, Hamilton volt a sorrend, a kerékcserék után a címvédő viszont már negyedikként autózott. A helyzet a verseny felénél, a 26. körben is ugyanez volt az élmezőnyben, hátrébb viszont több előzés színesítette az eseménydús futamot.

Az autók többségére a második kiállások során is kemény keverékű abroncsok kerültek, a harmadik helyezett Vettel viszont lágy gumikat kapott. A Ferrari négyszeres világbajnoka Hamilton mögé tért vissza, és mivel a taktikája nem vált be, nem tudta visszaelőzni.

A hajrában a címvédő megpróbálta megelőzni Verstappent, de nem járt sikerrel.

A vb-sorozat két hét múlva az Egyesült Államok Nagydíjával, Austinban folytatódik.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×