Infostart.hu
eur:
378.56
usd:
321.43
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás

Budapesten rendezik a junior Davis Kupát és Fed Kupát

Szeptember 27. és október 2. között Budapest ad otthon a junior teniszezők Davis-, illetve Fed Kupájának, azaz a 16 éven aluli fiúk és lányok csapatvilágbajnokságának.

Az óbudai Nemzeti Edzés Központban, illetve a Vasas Folyondár utcai sporttelepén a 16-16 fiú és lány válogatott egyaránt négy négycsapatos csoportban küzd majd egymással, s a kvartettek győztesei jutnak az elődöntőbe.

Richter Attila, a Magyar Tenisz Szövetség főtitkára elmondta, eredetileg Madrid lett volna a rendező, a spanyol főváros azonban végül visszalépett, a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) pedig Budapestet kérte fel a beugrásra.

Megjegyezte, amikor ezt elvállalták, még nem rendelkeztek a megfelelő helyszínekkel, ugyanakkor bíztak magukban, hiszen a magyar sportnak - különösképpen a 2024-es olimpiai pályázat kontextusában - rendkívül fontos minden világesemény sikeres megrendezése.

Juhász Gábor, a lányok válogatottjának szövetségi kapitánya elmondta, ugyan lehet még változás a keretben, de a tervek szerint Zádori Réka, Gécsek Fanni és Horváth Adrienn képviseli majd a magyar színeket, míg a fiúknál Khin Dániel, Makk Péter és Vörös Máté szerepel.

A sajtótájékoztatón részt vett a US Openen a harmadik fordulóig jutott Babos Tímea, valamint a New Yorkban pályafutása során először Grand Slam-főtáblára jutott Fucsovics Márton is, akik korábban mindketten játszottak ezen a viadalon.

"Egy junior játékosnak ez hatalmas lehetőség, hiszen egy ilyen tornán, ha helyt tud állni, akkor mérheti le igazán, hogy hol tart a mezőnyhöz képest" - mondta Babos, aki New Yorkban a világranglistán ötödik Simona Haleppel szemben óriási küzdelemben búcsúzott.

"Ez a torna rengeteg önbizalmat adott nekem a későbbi felnőtt pályafutásomhoz, remélem a fiatalok is ki tudják majd használni a lehetőséget" - tette hozzá Fucsovics.

Az ITF egyik legnagyobb tornáján a 32 csapat 16 pályán játszik majd, a mérkőzéseken 96 labdaszedő, több mint 100 vonalbíró és 24 székbíró segédkezik, a csoportok sorsolását egy nappal a rajt előtt rendezik.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×