Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Babos Tímea: remélem, a US Open csak a kezdet

Babos Tímea, aki az amerikai nyílt teniszbajnokságon egyesben a harmadik fordulóig jutott, bízik benne, hogy csak a kezdetet jelenti számára ez a siker.

"Valahogy a Grand Slameken eddig sosem játszottam jól, s hogy most ilyen szinten tudtam teniszezni, az mindenféleképpen pozitívum. A Simona Halep elleni mérkőzés életem egyik legjobbja volt. A világ legnagyobb stadionjában egy top ötös játékos ellen közel voltam a győzelemhez, ez motivál és segíti a karrieremet. Ilyenekre van szükség a továbblépéshez, remélem, ez a harmadik kör csak a kezdet a Grand Slam-karrieremben" - nyilatkozott a US Openről Babos a Magyar Tenisz Szövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A 23 éves teniszező hozzátette, az első fordulóban az osztrák Barbara Haas ellen rendkívül idegesen kezdett.

"Pályafutásom során először voltam kiemelt egy Grand Slamen, ez hatalmas terhet rakott rám, s így elég döcögős volt az eleje, de az, hogy fordítani tudtam, nagyot dobott az önbizalmamon" - mondta Babos, aki 7:5-re elveszítette az első játszmát, a harmadikban pedig már 4:0-ás hátrányban volt a világranglistán 141. Haas ellen.

A magyar teniszező a következő hetekről, hónapokról elmondta, most tíz napot itthon pihen és készül, majd ezt követően kezdődik az ázsiai turné.

"A játékosok körében ez a legkevésbé kedvelt túra, ezért, ha valaki ott van fejben, akkor az egy hatalmas aduász a kezében. Nekem is az a célom, hogy most a lehető legjobban feltöltődjek és pozitív lelkiállapotban utazzak el Ázsiába" - nyilatkozta Babos, majd hozzátette, bízik benne, hogy párosban ott lehet majd a szingapúri WTA-világbajnokságon és Kínában a Mesterek tornáján is.

Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×