Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Hamar eldőlhet Kiss László jövője

Szerdán reggel ülésezik a Magyar Úszó Szövetség vezetősége, amely foglalkozik a szövetségi kapitány, Kiss László 54 évvel ezelőtti bírósági ítéletéről megjelentekkel és ennek most is érvényes következményeivel. Az edzőbizottság szintén foglalkozik a témával, és testületi állásfoglalásokat ezután hozza nyilvánosságra a sportági szakszövetség.

1962-ben a bíróság öt év szabadságvesztésre ítélte Kiss Lászlót, a Ferencváros akkori úszóját, akit másik két társával együtt csoportosan elkövetett nemi erőszak bűntettében találták bűnösnek - írta a Privátkopó.hu. Az elsőfokú ítélet után másodfokon három évet kapott, le is töltötte Nagyfán. Később a Spartacus vezetőedzője lett. Tanítványai közül Egerszegi Krisztina öt olimpiai bajnoki aranyat nyert, Kovács Ágnes egyet.

Hamar eldőlhet Kiss László jövője

Kiss László a Népszabadságnak nyilatkozott az interneten megjelent cikkek után.

„Beszélhetnénk persze arról, hogy 1961-ben mennyire volt megalapozott az ügyünkben hozott ítélet. Mennyire volt bebizonyítva mindaz, ami az ítéletben olvasható. Soha nem hallgattam el a történteket. Soha nem tudtam és nem és fogok túllépni rajtuk. Viszont az a közeg, amelyben előtte sportoltam és amelybe később edzőként visszatértem, képes volt rá. Mivel sem a bíróság, sem más hatóság nem tiltott el – az ítéletbe foglalt bűnöm ellenére sem –, hogy gyerekekkel foglalkozzak, kaptam egy új esélyt és én éltem vele. Mindenki döntse el, hogy a magyar úszósport elmúlt évtizedekben elért eredményei alapján, hogy kellőképpen bizonyítottam vagy sem" - mondta a szakvezető.

Kiss László beszélt a jövőről is.

"Ha azt mondják, nincs rám szükség, akár mert egykor súlyosan vétkeztem vagy bármely okból, akkor megyek. Hadd ne döntsem el ezt én" - fogalmazott.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×