Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Díjlovaglás is lesz a 28. Mesterek Tornáján

Péntektől vasárnapig 28. alkalommal kerül sor a Mesterek Tornája nemzetközi díjugrató versenyre, melyen hosszú idő után díjlovaglást is rendeznek a kaposvári Pannon Lovas Akadémián.

A hagyományos tavaszi esemény programjában 15 versenyszám és több látványos betétműsor szerepel, az összdíjazás pedig ötmillió forint lesz.

A kiírás szerint a viadalra a hazai versenyzők közül a tavalyi ranglista alapján a legjobbak nevezhetnek. A díjugrató szakágban három körben, körönként legfeljebb 50 lóval zajlanak majd a küzdelmek. A kiskör küzdelmeit 120, a középkörét 130, a nagykörét pedig 140 centis akadályokon rendezik meg. Pénteken az elődöntőket, szombaton a középdöntőket, vasárnap pedig a döntőket tartják meg, a program a tervek szerint minden nap 8.00 órakor kezdődik. Az arany kör döntőjére, a Turi József emlékversenyre vasárnap 14 órától kerül sor.

A szombat esti gálaműsor keretében újra megtartják az elmúlt évek egyik legizgalmasabb betétfutamát, az autós-díjugrató kombinált versenyszámot, a Ride and Drive Show-t.

A díjlovaglás évtizedes kihagyás után került vissza a Mesterek Tornája műsorába. A szakág legjobb magyar párosai az Intermediaire I., az Intermediaire Kűr, valamint a Nagydíj és Nagydíj Kűr versenyszámokban mérhetik össze egymással a tudásukat.

A rendezvényre a belépés ebben az évben is ingyenes.

Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

2025 októberében a Fed bejelentette, hogy decemberben leállítja a mennyiségi szigorítást. Ezzel véget ér az a két és fél évig tartó időszak, amelynek során az amerikai jegybank havonta több tízmilliárd dollárral csökkentette a mérlegét, hogy visszafogja a gazdaság túlfűtöttségét és letörje a 2022-ben kialakult inflációs hullámot. Ez új piaci környezetet teremthet a részvény-, kötvény- és devizapiacok számára. A fenti változások nyomán cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogyan alakultak a hozamok különböző piaci környezetben a részvénypiacokon (S&P 500, Nasdaq), valamint a devizapiacon (dollárindex, EUR/HUF).

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 15:52
×
×
×
×