Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
316.04
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

A végét elrontotta az addig kiválóan játszó női pólóválogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 13-12-es vereséget szenvedett a házigazda spanyol csapattól a barcelonai vizes világbajnokság szerdai elődöntőjében, így a bronzéremért játszhat. A harmadik negyedben ugyan három góllal is vezetett az addig jól játszó együttes, de nem bírta el, hogy másfél negyeden keresztül nem tudott gólt szerezni. Az utolsó négy gólt a spanyolok dobták.

A Picornell uszodában igencsak későn, este háromnegyed tízkor elrajtolt elődöntős összecsapás előtt felemás képet mutatott a két csapat egymás elleni statisztikája. A tétmeccseket tekintve a korábbi vb-ken játszott mind az öt mérkőzést a magyar együttes nyerte, viszont a tavalyi, londoni olimpia elődöntőjében spanyol siker született.

A mérkőzés első fontos momentumaként spanyol emberelőny és hazai gól született, gyors választ a Spanyolországban légióskodó Szücs Gabriella adta meg remek alsó sarkoslövéssel (1-1). Az újabb hispán fór hozta meg az újabb gólt is, az egyenlítés pedig a center Bujka Barbara érdeme volt (2-2). A negyedik hazai előnyből lett 3-2 "oda", majd a szép számú magyar szurkoló követelése ellenére - "Mindent bele!" - nem egál, hanem 4-2-es spanyol vezetés következett. Aztán az első magyar fórt Antal Dóra, a másodikat pedig Kisteleki Dóra váltotta gólra (4-4). A negyed utolsó előtti akciójának mutatós lezárásaként Keszthelyi Rita "köszönt be" messziről, de erre még jött a hazai felelet is (5-5).

A majdhogynem egy meccsre való gólbőség után a második nyolc percben sem apadt el a "termelési kedv": rögtön Szücs kapáslövésével folytatódott a gólgyártás (6-5), fórból egyenlítettek, majd teljes létszámnál a vezetést is meg-, helyesebben visszaszerezték a vendéglátók (6-7). Váratlan Antal-bomba állította vissza a egyenlőséget (7-7), büntetőből azonban újfent "hazabillent" a mérleg.

A ritkán befújt (az első félidőben összesen ötször fordult ilyen elő) magyar előnyök egyikéből a triplázó Antal egyenlített, s ugyanilyen lehetőséggel élt igen okos góllal Kisteleki is (9-8). A tizenegyedik spanyol fór hozta a kilencedik hazai találatot (9-9), így a nagyszünetre - bár a hazaiak még megkapták a tizenkettedik emberelőnyüket is - teljes egálnál vonultak el a csapatok pihenni.

A harmadik negyedben sem lanyhult az iram, de a kőkemény küzdelem sem, amelyben elsőként Bujka villant, majd ötméteresből Antal volt pontos, kétgólosra hízott az előny (11-9). És még meg sem emészthették a spanyolok a dolgok számukra kedvezőtlenre fordulását, amikor Keszthelyi "mérföldes" lökettel betalált (12-9). De nem rogytak meg a hazaiak (12-10), bár nagy csend támadt a hispánok táborában, amikor Bolonyai Flóra büntetőt védett. A 15. fórjukkal szemben azonban nem akadt ellenszer (12-11).

A befejező játékrészben percekre "befagyott" az eredmény, a jeget - emberelőnyből - a spanyol csapat törte meg, megint egyenlő lett az állás (12-12). A 19. spanyol fórból pedig átkerült a vezetés is (12-13). A magyar támadójáték ugyanakkor megfeneklett, s a Merész-csapat 11., majd 12. emberelőnye is kimaradt. Így aztán vereség lett a vége.

A magyar válogatott két nap múlva a bronzéremért játszhat az oroszokkal, akiket az ausztrálok győztek le a másik elődöntőben.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×