Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
316.29
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Feljelentés Erőss Zsolték halála miatt

Nyomozás indulhat Erőss Zsolt és Kiss Péter Kancsendzöngán történt halála miatt, miután Neidenbach Ákos hegymászó feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen - tudta meg a Blikk.

A lap pénteki számában Merhej Raulla, a Legfőbb Ügyészség helyettes szóvivője elmondta: a Legfőbb Ügyészség július 3-án iktatta a feljelentést, amelyet foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt tettek - mondta.

Az ügyet a VI. és VII. kerületi ügyészség vizsgálja, feljelentés-kiegészítését rendeltek el.

Neidenbach Ákos, a Hegymászó balesetek című könyv szerzője szerint hibák sorozata vezetett a két sportember halálához.

"Milyen expedíció az, amelyik négyfős, abból egy fő, a vezető eleve nem megy a hegyre, mert neki nem ez a feladata?! Maradnak hárman, abból egyikük magashegyi mászásban teljesen tapasztalatlan, ráadásul sosem mászott a többiekkel, és nem is győződtek meg ebbéli képességeiről" - mondta a hegymászó, aki szerint Erőss Zsolt volt az egyetlen, aki a szükséges feltételeknek maximálisan megfelelt.

Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozat vezetője a feljelentés hírére úgy reagált: "annak, aki feljelentést tett, nincs magashegyi tapasztalata, és nem járt a Himalája közelében sem". Az expedíció hegymászásért felelős szakmai vezetője Erőss Zsolt volt, a döntéseket ő hozta meg a csapatban - tette hozzá.

Erőss Zsolt özvegye, Sterczer Hilda kijelentette: elvárja, hogy ha neki nincsenek kérdései a tragédiával kapcsolatban - és tudomása szerint Kiss Péter családjának sincsenek -, akkor másnak se legyenek.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×