Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
315.99
bux:
149514.52
2026. augusztus 12. szerda Klára

Tizenhat fős úszóválogatott utazik a világbajnokságra

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökségi ülését követően Kiss László szövetségi kapitány ismertette szombaton a barcelonai világbajnokságra utazó 16 fős csapat névsorát.

A szakember a debreceni országos bajnokság közben tartott sajtótájékoztatón elmondta, kizárólag azok kerültek a csapatba, akik elérték a kiküldetéshez szükséges A-szintet. Barcelonában a medencés számokban tíz férfi és hat női versenyző képviseli a magyar színeket, közülük Hosszú Katinka hat egyéni számban és a 4x200-as gyorsváltóban áll rajthoz: a hangsúly a 200 pillangón és a két vegyesúszó számon lesz, ugyanakkor gyorson és háton is kipróbálja magát Hosszú, akinek legfontosabb célja, hogy visszaszerezze a világbajnoki címet 400 vegyesen.

Kiss László ismertette a nyár többi világversenyére utazó keretet is. A kapitány jelezte, cél a "Grand Slam", azaz reméli, valamennyi eseményen sikerül érmet, remélhetőleg aranyat szerezni. A kazanyi Universiadén Biczó Bencétől várják az elsőséget, a poznani ifjúsági Európa-bajnokságon a 17 résztvevő közül többen is nyerhetnek, akárcsak az utrechti Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF), illetve a dubaji ifjúsági világbajnokságon.

Utóbbival kapcsolatban Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke megjegyezte, hogy ezen az eseményen először vesz részt magyar csapat.

"Részben azért, mert eddig Mexikóban és Peruban rendezték ezt az eseményt, részben azért, mert a 2021-es világbajnoki pályázattal párhuzamosan kandidálunk a 2017-es ifjúsági világbajnokság rendezési jogára is, amely az új uszodakomplexum első kiemelkedő nemzetközi versenye lenne. Azonban aligha vesznek komolyan minket a FINA-ban, ha úgy akarunk lebonyolítani egy ilyen bajnokságot, hogy korábban még versenyzőt sem küldtünk oda" - jelentette ki.

Ami a nyíltvízi úszást illeti, Barcelonában négy magyar úszó indul majd.

A felkészülés utolsó szakaszában négy hazai helyszínen edzőtáboroznak a válogatottak - Debrecenben, Hódmezővásárhelyen, Egerben és Balatonfűzfőn -, Jakabos Zsuzsanna pedig Sierra Nevadában, magaslaton készül két hétig, mielőtt csatlakozik a fűzfői csapathoz.

A július 28-tól augusztus 4-ig tartó barcelonai vb-re utazó csapat:

férfiak:
Balog Gábor (Dunaferr-DVSI) - 200 hát
Bernek Péter (Kőbánya SC) - 50 hát, 100 hát, 200 hát
Biczó Bence (Debreceni Sportcentrum) - 200 pillangó
Cseh László (Kőbánya SC) - 100 hát, 100 pillangó, 200 vegyes
Gyurta Dániel (UTE) - 50 mell, 100 mell, 200 mell
Gyurta Gergely (UTE) - 1500 gyors
Kis Gergő (Rája 94) - 400 gyors, 800 gyors, 1500 gyors
Pulai Bence (Kőbánya SC) - 50 pillangó, 100 pillangó
Takács Krisztián (Dunaferr-DVSI) - 50 gyors, 100 gyors
Verrasztó Dávid (A Jövő SC-Veolia) - 400 vegyes

nők:
Hosszú Katinka (Vasas) - 200 gyors, 100 hát, 200 hát, 200 pillangó, 200 vegyes, 400 vegyes
Jakabos Zsuzsanna (Pécs) - 200 pillangó, 200 vegyes, 400 vegyes
Kapás Boglárka (BVSC) - 400 gyors, 800 gyors, 1500 gyors
Mutina Ágnes (A Jövő SC-Veolia) - 200 gyors
Risztov Éva (Debreceni Sportcentrum) - 1500 gyors
Verrasztó Evelyn (A Jövő SC-Veolia) - 200 hát

nyíltvízi úszás (július 20-26.):
férfiak:
Gercsák Csaba (A Jövő SC-Veolia) - 5 km, 10 km, 25 km, csapat
Gyurta Gergely (UTE) - 10 km, 25 km, csapat
nők:
Olasz Anna (Szeged) - 5 km, 10 km, csapat
Risztov Éva (Debrecen) - 10 km

Címlapról ajánljuk
Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.

Volodimir Zelenszkij, és több másik államfő is gratulált Baka Andrásnak

Az ukrán elnök szerint Baka András megválasztása újabb fontos mérföldköve Magyarország megújulásának, egyúttal azt is kinyilvánította, hogy Ukrajna kész a kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködésre, remélve, hogy a változások a jószomszédi kapcsolatokat is erősítik.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×