Infostart.hu
eur:
364.72
usd:
315.89
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Így búcsúzik majd Ferguson az Old Traffordtól

Várhatóan érzelmes búcsút vesz vasárnap az Old Traffordtól Sir Alex Ferguson vezetőedző, aki hazai környezetben a Swansea City elleni bajnokin ül utoljára csapata, a Manchester United kispadján. Elképzelhető, hogy visszavonulása elhomályosítja majd az ünneplést, az együttes ugyanis most, a 37. fordulóban veszi át az angol labdarúgó Premier League bajnokának járó trófeát.

A skót mester szerdán jelentette be, hogy több mint 26 év és megannyi siker után az idény végén befejezi a tréneri munkát, és a jövőben a klub igazgatójaként és nagyköveteként tevékenykedik majd. Csütörtökön már az is kiderült, hogy David Moyes, az Everton jelenlegi trénere lesz az utódja.

Miközben az MU-Swansea mérkőzésnek gyakorlatilag semmi tétje nem lesz, a Bajnokok Ligája-indulást érő harmadik és negyedik helyért, valamint a kiesés elkerülésért folytatódik a küzdelem. A tavaly BL-t nyert Chelsea (69 pont) már szombaton bebiztosíthatja helyét a legrangosabb európai sorozat következő idényének mezőnyében, ehhez győznie kell az Aston Villa otthonában. Az ötödik Tottenham (66) a Stoke pályáján szerepel vasárnap, míg a negyedik Arsenal (67) csak kedden lép pályára, amikor az FA Kupa szombati döntőjében érdekelt Wigant fogadja. Utóbbi együttes kieső helyen áll, két körrel a zárás előtt három pont a hátránya a Newcastle, Norwich, Sunderland trióval szemben. Ezeken a csapatokon kívül még a Southampton, az Aston Villa és a Fulham sem érezheti magát teljes biztonságban a bennmaradás szempontjából.

A sérült Gera Zoltán nélkülöző West Bromwich Albion a Norwich City otthonában szerepel a bajnokság utolsó előtti fordulójában.

Premier League, a 37. forduló:
szombat:

Aston Villa-Chelsea 13:45
vasárnap:

Stoke City-Tottenham Hotspur 14.30
Everton-West Ham United 16.00
Fulham-FC Liverpool 16.00
Norwich City-West Bromwich Albion 16.00
Queens Park Rangers-Newcastle United 16.00
Sunderland-Southampton 16.00
kedd:

Reading-Manchester City 21.00
Arsenal-Wigan Athletic 20.45

Az állás:
1. Manchester United 36 79-37 85 pont - már bajnok
2. Manchester City 36 62-31 75
3. Chelsea 36 71-37 69
4. Arsenal 36 67-36 67
5. Tottenham Hotspur 36 63-45 66
6. Everton 36 52-38 60
7. FC Liverpool 36 67-42 55
8. West Bromwich Albion 36 48-48 48
9. Swansea City 36 46-46 46
10. West Ham United 36 41-49 43
11. Stoke City 36 32-42 41
12. Fulham 36 46-57 40
13. Aston Villa 36 44-65 40
14. Southampton 36 47-58 39
15. Sunderland 36 40-52 38
16. Norwich City 36 34-56 38
17. Newcastle United 36 43-66 38
18. Wigan Athletic 36 44-67 35
19. Reading 36 41-67 28 - már kiesett
20. Queens Park Rangers 36 29-57 25 - már kiesett

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Még mindig évi 900 millió forint folyik át a fővároson keresztül a parkfenntartási bizniszhez

Még mindig évi 900 millió forint folyik át a fővároson keresztül a parkfenntartási bizniszhez

Budapest zöldfelületeinek fenntartását több mint két évtizede egy szűk kör végzi. Karácsony Gergely főpolgármester zászlajára tűzte, hogy kiszorítja a fővárosból a céghálót, ami szépen is haladt – egy parkot leszámítva. Ez a Városliget, aminek fenntartására idén májusban kötöttek újabb, 900 milliós szerződést. A Városháza arra hivatkozott, hogy mivel a terület állami, a gondozása nem az ő dolguk. A Liget fenntartása azonban legalább 33 éve az ő kötelességük, amit az önkormányzat saját cége, a Budapesti Közművek (BKM), évről-évre le is ír a szerződéseiben. Karácsony és a BKM is azt ígéri, hogyha visszakerül a főváros tulajdonába a Városliget, akkor a munkákat is beszervezik – csakhogy a kormány éppen júniusban határozott a terület fejlesztéséről, ami alapján nem a visszaadáson gondolkodnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×