Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

A magyar futballban gyorsan múlik a dicsőség

Nem érezheti magát sokáig biztonságban a magyar labdarúgásban még a sikert elérő edző sem. Tavasszal a Videoton annak ellenére menesztette Mezey Györgyöt, hogy az edző bajnoki címet nyert, s bejuttatta csapatát a Magyar Kupa döntőjébe. Az MK-finálét megnyerő Tomiszlav Szivics sincs már csapatánál: a KTE ma kiadta az útját.

A szerb nemzetiségű edző először 2007-ben foglalta el a kecskeméti csapat kispadját, egy évvel később megnyerte a másodosztályú bajnokságot, majd első NB I-es évében az ötödik helyen végzett.

A 2009-2010-es szezon őszén néhány gyengébb eredmény után távozott, és hazája U17-es válogatottját irányította, ám szinte napra pontosan egy évvel később, 2010 októberében visszatért Kecskemétre. Idén tavasszal a klub történetének legnagyobb sikerét érte el a lila-fehérekkel a Magyar Kupa megnyerésével.

A KTE 16 fordulót követően hét győzelemmel, négy döntetlennel és öt vereséggel az NB I hatodik helyén áll, a Magyar Kupában a Debrecen elleni nyolcaddöntőre készül, amelynek első mérkőzésére jövő szerdán kerül sor.

A hivatalos kommüniké szerint a vezetőedző közös megegyezéssel távozik Kecskemétről.

Címlapról ajánljuk
Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×