Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
317.72
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

Müller Réka kapta a Körmöczy vándordíjat

A Vasas százéves jubileumára ugyancsak megszépült Folyondár utcai telepen Markovits László ügyvezető elnök köszöntötte szombaton a Körmöczy-vándordíj átadására megjelenteket. Fördös Lászlót, a klub tiszteletbeli elnökét, a szövetség képviselőit, Jákfalvy Béla korábbi DK-kapitányt és a korosztályos verseny résztvevőit.

Az örökös bajnoknő életútját méltatva hangoztatta, hogy minden idők legjobb magyar női teniszezője csaknem egy évtizeden át őrizte helyét a világ legjobbjai között, s 1958-ban, amikor eddigi egyetlen magyar játékosként megnyerte a párizsi nemzetközi bajnokság női egyesét , az évben második volt a világranglistán. Visszavonulása után, mint a Vasas család köztiszteletben álló személyisége előbb a tenisz szakosztály vezetője, majd elnöke volt.

- Szeretett édesanyám, Körmöczy Zsuzsi örökös teniszbajnoknő emlékére alapított örökös vándordíjat minden esztendőben a legjobb tizenhatodik évében járó teniszezőnek ítéljük oda arra emlékezve, hogy édesanyám 1940 augusztus 26-án, tizenhatodik születésnapján nyerte első magyar bajnokságát - mondta a vándordíj névadójának lánya, majd hozzátette- Kívánjuk az idei díjazottnak, Müller Rékának is, hogy édesanyámhoz hasonló szorgalommal és kitartással készüljön és az eddigieknél is sikeresebben képviselhesse az ország színeit.

A kitüntetett: Müller Réka, az MTK játékosa az U16-os Eb harmadik helyezettje

Iker fivérével, Gergővel együtt 9 éves korában a METRO RSC pályáin, Ladó Antal irányításával ismerkedett meg a teniszsporttal. Első sikereként egyesben döntőt játszott, s a párost megnyerte Székesfehérvárott a 12 éven aluliak között, majd az U14-es korosztályban bajnokságot nyert. A Sávolt Teniszakadémia játékosaként győzött újabb versenyeken, s eddigi legnagyobb sikereként 3. lett az U16-os Európa-bajnokságon.

Ez évtől az MTK szakosztályában, Krocskó József irányításával végzi edzéseit, aki tanítványának erőteljes, balkezes tenyeresei mellett adogatását és fonákját igyekszik tovább javítani. Az ELTE Radnóti Miklós gimnáziumban egy vizsgája hiányzik a tizedik osztály befejezéséhez. Az ifjú bajnoknő szorgalma, rendkívüli akaraterővel párosul.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×