Infostart.hu
eur:
362.4
usd:
317.64
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

94 ország indul a szegedi vb-n

Összesen 94 ország adta le nevezését a kajak-kenusok augusztus 17. és 21. közötti, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságára.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a belépők is jól fogynak az eseményre, az A és a B lelátóra már elkeltek a jegyek. A szervezők arra számítanak, hogy a szombati és a vasárnapi versenynapon a C szektor is meg fog telni. Összesen 40 ezer szurkolót várnak arra a három napra, amikor a döntős futamokat rendezik.

"Még az utolsó pillanatokban is futott be nevezés, hihetetlenül nagy mezőny lesz ott a Maty-éren - mondta a jelentkezések összesítése után Schmidt Gábor, a szervezőbizottság vezetője. - Ugrásszerűen fejlődik a sportág nemzetközi szinten, érdekes, hogy ez leginkább a női indulók számán mérhető le. A hölgyeknél K-1 200 méteren a legutolsó adatok szerint 55 nemzet indít versenyzőt, ami elképesztően magas szám, ez néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna. Azt azért mégsem jelenteném ki, hogy csak az olimpiai számok népszerűek az indulók körében, például férfi K-1 500 méteren is 44 versenyző áll majd rajthoz."

A szegedi esemény minden idők legnépesebb világbajnoksága lesz az indulók tekintetében, a viadalon 176 londoni kvóta talál majd gazdára.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×